2009. december 9., szerda

Az első találkozás a rokonokkal

Mivel minden kapcsolat más és más így erre is nehéz konkrét
tanácsot adni, hogy mikor mutassuk be a párunkat a rokonoknak.
Ennek az idejét mi döntjük el, de azért ha lehet,
mielőtt összeköltöznénk, tegyük meg.

( Persze mindig vannak olyan esetek amikor más okból
kifolyólag ezt nem olyan könnyű megtenni.
Pl.: amikor a szülők, rokonok, máshol laknak mint ahol mi,
és esetleg évente csak egyszer vagy kétszer - karácsonykor-
találkozunk velük.)

Ettől függetlenül azért beszéljünk a párunkról, hogy amikor már
a személyes találkozóra kerül a sor, addigra már érezzék
úgy, mintha már ezer éve ismerik egymást.
Mivel elképzelhető, hogy egyes családtagok más véleményen
vannak, mint a mi párunk, ami az előző kapcsolatát illeti,
így szerencsésebb ha inkább csendes megfigyelőként veszünk részt
egy ilyen összejövetelen, és csak annyit mondunk amennyit szükséges.
Lehetünk segítőkészek, figyelmesek, de jobb inkább, ha diplomatikus
oldalunkat mutatjuk, minthogy az első alkalommal
elmondjuk a véleményünket a rokonoknak, bármiről, vagy bárkiről.

Hogy ne legyenek rögtön az elején kellemetlen helyzetek, mindenképp
beszéljünk a rokonokról, kiről mit fontos tudni,
mire számíthatunk, hogy ennek megfelelően tudjunk beszélgetni.
Így talán lehetőségünk lesz elkerülni, hogy bárki kínosan érezné magát.
Nincs annál kellemetlenebb, ha esetleg olyan dolgot mondunk,
ami elindít egy olyan lavinát, amit senkinek sem kívánnánk,
pláne a párunknak. Beszéljük meg miről, mit, mennyit mondhatunk
ha felhoznak bizonyos témákat, és ha látjuk, hogy kezd kellemetlen
helyzet kialakulni, segítsük ki a másikat a kellemetlen
szituációból. Vagy ha nincs a közelünkben a párunk, akkor próbáljunk
diplomatikus választ adni a feltett kérdésre, és amint lehetőségünk
adódik, beszéljük meg a párunkkal a dolgokat.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Mozaik család élete | Desenvolvido por EMPORIUM DIGITAL