Új családtag

Attól függően, hogy a családi közösség felbomlása óta
mennyi idő telt el, vagyis a gyermek mennyi ideje
él úgy, hogy hol csak az egyik szülővel van, hol csak a
másik szülővel van, befolyásolja azt, hogy mennyire fog nyitni,
kapcsolatot kialakítani más felnőttekkel, akik a szülei ismerősei.
Továbbá függ attól, hogy a gyermek hány éves, hogy milyen beállítottságú,
hogy mennyire viselte meg az anya elköltözése, hogy milyen
kapcsolat alakult ki a szüleivel ezen események után ... stb.

Amikor a szülő úgy dönt egy új kapcsolatánál, hogy elérkezettnek érzi
az időt, hogy a gyermekét bemutassa, akkor először az első
bemutatkozás vagyis inkább az első találkozás a gyermekkel
az új partnerünknek csak olyan "véletlen szerű"legyen,
de azért tartson annyi ideig, hogy látni lehessen a gyermek reakcióját
a szülő ismerőseivel való találkozásakor.
Erre rengeteg lehetőség van, és ez mindenkinél más és más.

Ha már megbizonyosodtunk abban, hogy a gyermekünk
jól érzi magát az új partnerünk társaságában, a sok közösen eltöltött idő során,
akkor megtehetjük az összeköltözést.
Biztos , hogy a gyermek ezer, meg ezer kérdést fog feltenni ezzel kapcsolatban,
de nem kell minden kérdésére konkrét választ adni ...
Felesleges olyan kérdés lavinát elindítani, amiből nehezen tudnánk kimászni.
Mindenki ismeri a saját gyermekét ahhoz, hogy a gyermeke által
feltett kérdéseire olyan válaszokat adjon,
amit fel tud dolgozni és megért a gyermeke.
Nem kell a lelki világát megzavarni, olyan válaszokkal, amik esetleg
fokoznák a bizonytalanságot benne.
Éreztetni kell a gyermekkel, hogy továbbra is fontos az életünkben,
de ne feledjük el, hogy nekünk - felnőtteknek, szülőknek - is csak
egy életünk van, és mi is szeretnénk BOLDOGOK lenni.
Csak akkor tudunk a mindennapi próbatételnek megfelelni,
kiegyensúlyozottnak, magabiztosnak lenni, ha oda figyelünk
a párkapcsolatunkra.

A gyermek számára az új családtag felkavaró élmény lesz,
és egy ideig az újdonság erejével fog hatni rá a változás, és
lesz reakciója, véleménye a másik szülőnek is , de
aztán majd megy minden a maga útján.

Ha mi jó példát mutatunk a gyermeknek, és összetartunk,
oda figyelünk egymásra, akkor biztosítani tudjuk, hogy a történtek
ellenére valamelyest korrigálni tudjuk a korábban szerzett rossz
élményeit.
Persze, azért azt nem szabad elfelejteni, hogy a vér szerinti szülő
helyére nem léphetünk a gyermeknél.
Tiszteletben kell tartani a gyermek érzelmeit a szülei iránt, és soha
sem szabad negatív véleményt mondanunk senkire.

Elképzelhető, hogy még az elején, - ezen esemény miatt,
a másik szülő érzelmei hatására -,
a gyermek majd mondani fog olyan dolgokat,
ami nem fogja a teljes valós igazságot tükrözni,
és számunkra felháborító lesz, hogy egy gyermeknek miért kell
olyan dolgokról beszélni, vagy mondani ami nem rá tartozik,
de az ilyen szituációkba ne keveredjünk bele, hanem hagyjuk,
hogy csak a vér szerinti szülő reagáljon rá,
és beszélje meg a gyermekkel a dolgot.
Ha nem értünk egyet a gyermek véleményével, vagy olyat mond,
ami nem a valóságot tükrözi, vagy olyat kérdez ami nem tartozik őrá,
akkor sem szabad a válaszunkkal becsapni vagy olyat mondani
ami amivel befolyásolnánk őt az érzelmét. Ilyenkor is a vér szerinti
szülőnek a feladata, hogy válaszoljon a gyermeknek.

Nekünk, mozaik szülőknek, arra kell törekednünk, hogy egy olyan
baráti viszony alakuljon ki a gyermek és mi közöttünk,
hogy elfogadjon minket a gyermek, megbízzon bennünk a gyermek,
szót fogadjon nekünk.
Nagy megpróbáltatás ez mindenkinek, és elég kitartó hosszú munka árán,
elérhetjük azt, hogy olyan életet éljünk, mozaik családként,
ahol mindenki boldog.
Előbb vagy utóbb a gyermek helyreteszi magában a dolgokat,
és ha még először esetleg távolság tartó is velünk - ami természetes,
hisz idő kell neki, hogy megismerjen minket, és mi is őt - egy idő után,
már minden a helyére kerül.
Ha látja, tapasztalja, a mi jóindulatunkat, őszinteségünket,
következetes nevelési módszerünket, kedvességünket és türelmünket iránta,
akkor elérhetjük, hogy megbízzon bennünk és érezni fogja,
hogy számíthat ránk.