Mozaik anyu szerepe

Én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon nehéz szerep alapjában véve.
Van, aki könnyebben veszi az próbatételeket amit ez a szerep
teremt, van aki nehezebben.
Egy biztos, hogy csak akkor vállaljuk fel, ezt a szerepet, ha tényleg
komolyan úgy gondoljuk, hogy tudatában vagyunk
ezzel kapcsolatban mindennel.
A korábbi fejezeteimben már írtam ezekről, amik segítségül szolgálhatnak:
A kapcsolat kezdete,
Az első találkozás a gyermekkel,

Ha a tények megbeszélése után is úgy gondoljuk, hogy igen,
szeretnénk közös jövőt, számolnunk kell azzal, hogy bizony
még így is lesznek olyan váratlan helyzetek, szituációk,
amik megváltoztatnak dolgokat.
Mivel az ilyen életformában több személy befolyásolja majd
az életünket, ezért előfordulhat, hogy nem az elképzeléseink
szerint fognak a dolgok történni. Ilyenkor rugalmasan kell kezelni
ezeket a helyzeteket.

Fontos, hogy a körülöttünk élő személyek tisztában legyenek
azzal a ténnyel, hogy MI, egy család vagyunk, és tartsák tiszteletben
a MI életformánkat.

Nekünk, mozaik anyukáknak, különösen nehéz,
mert az esetek többségében az " anya ", egy más
helyet foglal el egy gyermek szívében ....
Így tehát, fel kell készülnünk ennek a szerepnek a
nehézségeire.
Ha alapban ilyen anyáskodó típusúak, gyerek centrikusak
vagyunk ( függetlenül, hogy van-e már gyermekünk vagy sem ),
akkor, ugye ösztönösen ráérzünk hogyan viselkedjünk,
mikor mit cselekedjünk, vagy mondjunk.
Ha ez nincs meg bennünk, akkor kicsit nehezebb lesz, de ne aggódjunk
idővel rájövünk mindenre és bízhatunk a párunk segítségében is.
Természetesen nekünk kell eldönteni, hol a határ, mi az amit még
el tudunk fogadni, meg tudunk csinálni, és mi az amit már a
vér szerinti szülőre hagyunk.

Én úgy gondolom, hogy ha a gyermek szükségleteiből indulunk ki,
akkor az egy biztos dolog. Mindenképp figyeljük meg a gyermek
érzelmeit, viselkedését, szokásait, mikor, mire van szüksége,
és annak függvényében cselekedjünk.
Eleinte talán távolságtartó viselkedést fogunk tapasztalni, de nyugodjunk
meg egy idővel változni fog mindenképp a helyzet ....

Mivel ahány ilyen "család " van, annyi féle életet élnek,
ezért konkrét dolgokat nem lehet leírni.
Nekünk, mozaik anyukáknak, elég nagy feladat, ennek a szerepnek
tükrében élni.
Fontos, hogy a gyermeket jól megismerjük, hisz mindenki az anyának
akarja elmondani a problémáját, boldogságát, tőle vár segítséget,
és bizony ennek az elvárásnak megfelelni, nem könnyű.
A gyermek egy idő után ( miután már megismert minket ) ugyanúgy
ösztönösen fog viselkedni velünk szemben ....
és elfogad minket egy " másik anyaként ".

Mivel a vér szerinti anya időnként indítani fog " hadjáratokat " ellenünk,
( meg még lehet hogy egy páran, a " rokonok " közül ) ;
és ez lehet, hogy egyeseket megvisel, de ha higgadtan reagálunk rá,
és nem vesszük a szívünkre, akkor megkíméljük magunkat a fölösleges
idegeskedésektől.
Ha mi, mozaikanyukák, nem reagálunk a hadjáratokra,
hanem csakis a gyermek egészséges fejlődésére koncentrálunk,
akkor előbb vagy utóbb abba maradnak a hadjáratok.
Nekünk kell bizonyítani azt, hogy csakis a jó szándék vezérel bennünket
a gyermeknevelésben, és igyekszünk boldog perceket adni a gyermeknek,
aki amúgy sem tehet a sorsáról.

Mint már azt írtam, ez a szerepkör nem könnyű feladat, de ha követünk
egy stratégiát, amiknek vannak konkrét határvonalai, akkor már nem
is annyira nehéz ilyen családban élni.
CSAKIS A POZITÍV GONDOLKODÁSON, AZ ŐSZINTESÉGEN,
ÉS A BIZALMON MÚLIK MINDEN.

Gyermek - szülő kapcsolat

Függetlenül attól, hogy a családi légkör megromlott, és a
szülők szétköltöznek, elválnak, a gyermek mindkét szülője iránt
nagy szeretett érez. Előfordulhat, hogy esetleg az egyik szülőjét
valamiért jobban kedveli, mint a másikat.
Van ahol nagy az eltérés a két szülő jelleme, viselkedése között;
ilyenkor a gyermek ahhoz fog jobban húzni, akinek a viselkedése
közelebb áll az ő elképzeléséhez, amit ő kedvesebbnek érez.
Ha a szülőnek sikerül egy olyan új partnert találnia, aki ugyanúgy
gondolkodik a gyermeknevelés területén mint ő, akkor egyértelmű,
hogy a gyermek ennél a szülőnél és új partnerénél
fogja magát jobban érezni.

Számolni kell sajnos nekünk mozaik anyáknak az "ex" hadjárataira,
- ami egyrészt természetes, hisz úgy gondolja, hogy veszélyben az ő
szerepe, helye, a gyermeknél - pedig igazából a kishitűség
és a bizonytalanság ami frusztrálni fogja az "ex" -et.
Nagy önuralom kell nekünk mozaik anyáknak, hogyha a párunk gyermeke
olyat mond, vagy kérdezz tőlünk, ami nem tartozik ő rá,
hogy NE háborodjunk fel, és NE válaszoljunk a gyermeknek indulatból.
Ilyenkor mondjuk azt, hogy : " Nem tudom ... "
vagy hogy: " Erről kérdezd meg az apát ...."
Tanuljuk meg, kedves mozaik anyák, hogy nem kell mindig
bele bonyolódnunk ilyen szituációkba....
Hagyjuk ezeket a párunkra, oldja meg ő ...
Ő tudja, hogy mit és mennyit és hogyan szeretne elmondani a gyermeknek,
válaszolva a feltett kérdéseire.
Így elkerülhetünk sok kellemetlen helyzetet, mi mozaik anyák.
Még ha tudnánk is a gyermek kérdéseire a válaszokat, NE tegyük.
Soha ne mondjunk véleményt a gyermeknek a másik vér szerinti szülőjéről,
mert az nekünk lesz kellemetlen a későbbiekben. Igyekezzünk inkább CSAK
magunkból kiindulni, és magunkról beszélni a gyermeknek. Nem kell senkit
sem jelzőkkel illetni, mert az a gyermekben rossz érzést fog kelteni, még ha
már neki is meg van a saját véleménye az őt körülvevő nevelő szülőkről.

Tartsuk tiszteletben a gyermek érzelmeit a szülei iránt, és meglátják, hogy ez a hozzá állás, bőségesen meg fog térülni.... Lehet hogy hosszabb időnek kell eltelnie - ennek különböző okai lehetnek - de higgyék el, hogy jó érzés lesz nekünk, mozaik anyáknak, amikor a párunk gyermeke egyszer csak megnyílik előttünk és elmondja az igazat amit érez, irántunk....
és mi mindent köszön nekünk, amivel boldoggá tettük őt...
Amikor látjuk, hogy a gyermeknek problémája van, akkor ajánljuk fel a segítségünket, és igyekezzünk korának megfelelően megbeszélni a problémáját, és megoldani akár az apával közösen. Ha azt látja és tapasztalj, hogy nincs egyedül ebben az időszakban és számíthat mind a vér szerinti szülőjére és mind a nevelő szülőjére, akkor már bátrabb lesz, és a következő problémájánál kérni fogja, hogy segítsünk neki megoldani azt.
Így elkerülhetjük, hogy esetleg rossz irányba vegye az életét, későbbiekben. Rengeteg kellemtelenségtől kímélhetjük meg magunkat, mert mivel bizalma lesz a gyermeknek irántunk, így nekünk fog szólni ha valami gondja akad, és nem mástól fog segítséget,tanácsot kérni, aki esetleg nem biztos , hogy az ő problémáját esetleg jól meg fogja tudni oldani.
És ez az, amit minden szülő el szeretne érni a gyermekénél.

Az óvodai élet a válás alatt

Bár tény, hogy a tanácsaimat és a tapasztalataimat a saját életemből
írom, de mivel az ismeretségi körömben is vannak hasonló helyzetben
élők akik már régebb óta élnek mozaikcsaládban,
vagyis az ő gyermekeik már nagyobbak, mint akik az én családomban élnek,
így tehát ezekben az írásaimban általánosságban, írok, de bizonyos
fejezeteknél kitérek az én saját tapasztalataimra, amiket mi élünk át.

Bizony a pedagógusoknak is nagy problémát jelent egy olyan
gyermek nevelése, akinek a szülei válnak.
Ha már el van döntve, hogy kivel fog élni a gyermek, akkor egy
fokkal jobb a helyzet, de ha nem egyeznek a szülők és
felváltva él velük a gyermek a bírósági határozatig,
akkor bizony nagyon nehéz dolga van minden pedagógusnak
aki neveli a gyermeket.
Mivel ilyenkor kettős nevelésben részesül a gyermek, így
erre nagy figyelemmel kell lennie a pedagógusnak, és függetlenül
attól, hogy ő egy semleges és független személy ebben az
ügyben, - még ha esetleg meg van a véleménye a szülők gyermeknevelési
módszeréről, - akkor is arra kell törekednie, hogy ugyanúgy kezelje,
ugyanúgy foglalkozzon a gyermekkel mint a többivel.
Persze, ha látja, hogy valami nincs rendben a gyermeknél,
akkor azért vegyen róla tudomást, és szánjon rá egy kicsivel több figyelmet,
mert elképzelhető, hogy ő lesz az a személy a gyermeknek,
akinek el mer esetleg mondani olyan problémákat,
érzéseket amiket másnak nem mer, vagy nem tud.

Csak akkor lehet a gyermeket tanítani, ha felülkerekedik az
érzelmi problémáin, ami sokszor a pedagógus feladatai közé tartozik,
hogy segítsen neki ebben.
Ő is sokat tehet azért, hogy a kialakult helyzet ellenére, a gyermeknek
boldog pillanatai legyenek; sok pozitív élményben részesüljön,
és szeressen a csoporttársakkal együtt játszani.
Ha az óvodában eltöltött idő alatt, egy másik világba tudják elvarázsolni őt,
elterelve a figyelmét, az amúgy is lelkileg feldolgozhatatlan eseményektől,
akkor talán reménykedhetünk abban, hogy tényleg boldog gyermekként
érezheti magát.
A tudásának felmérését nála is el kell végezni, mint minden kisgyermeknél,
de a pillanatnyi hangulatának köszönhetően elképzelhető, hogy gyengébb
eredményt fog produkálni, mint amire képes. De ez ugyanúgy igaz a
minden napi munkájára is.
Gondoljunk csak bele, mennyire nehéz neki ahhoz a tényhez alkalmazkodni,
hogy egyszer ezt kell csinálnia, egyszer meg azt.
Egyik szülőnél ez az elvárás, a másiknál az, így tehát,
egyszer ilyen lesz a gyermek hangulata, viselkedése, egyszer meg olyan.

A kettős nevelés hatása a gyermekre

Bár már az előző írásaimban kitértem az egyes témakörökben
erre a problémára, még is van még mit ezzel kapcsolatban
megjegyeznem.
Ugye, onnantól, hogy megromlott a családi légkör - a sok veszekedés,
kiabálás miatt-, már frusztrálttá teszi a gyermeket, hisz azért ő is majd
többek között, a vita tárgyát fogja képezni a szüleinek.
( Ha olyat csinált valamit a gyermek, ami az egyik szülőnek nem tetszik,
akkor azért, ha nem csinált meg valamit, vagy nem úgy, akkor azért. )

Aztán majd amikor szétköltöznek a szülők, megint nagy lelki törést fog
okozni a gyermeknek . És ezzel együtt jön majd szegénynek, hogy
mind a két szülő másképp fogja nevelni, mások lesznek a szokások,
az elvárások a gyermektől.
Zavarttá és figyelmetlenné fogja őt tenni a mindennapi élet faladatainak
elvégzésében.
Mindig járni fog az agya, ha nincs a figyelme lekötve, elterelve;
vagy ha valami bánat éri, és szomorú lesz.
Szenved, és mivel az érzéseit nem tudja kifejezni és kontrolálni,
tehetetlennek fogja magát érezni, mert változtatni nem tud rajta.
Pici még és nincs tisztában vele mit kellene csinálni és hogyan,
hogy ne legyen ez a feszült légkör körülötte, és megszűnjön benne
ez a furcsa érzés a tehetetlenség miatt.
Ezért akár hova is jár a gyermek ( óvoda, iskola) mindenképp
számítani kell a pedagógusoknak a gyermek furcsa viselkedésére.
Figyelni kell rá mindenkinek aki foglalkozik vele, hogy az ő esetében
a hangulata nagyon fogja befolyásolni a teljesítményeit és az eredményeit.

Nagyon nehéz feladat és sok türelmet igényel minden felnőttől,
hogy az ilyen gyermek együtt működjön és úgy viselkedjen,
ahogy azt tennie kellene.
Több figyelmet kell rá szánni, és ha szükséges segítséget kell kérni
egy szakembertől.

Persze nekünk felnőtteknek is nehéz lesz tudomásul venni,
hogy a gyermeknek olyan új szokásaik lesznek,
amik minket meg fognak lepni.
Ahány felnőtt "neveli " a gyermekünket, annyiféle elvárásnak
kell megfelelnie, és ez neki nagyon nehéz lesz.
Pláne, ha még ő olyan kicsi, hogy nem is érti és nincs is hozzá szokva,
ehhez a nagy teherhez.
/ Itt elsősorban az óvodáskorúakra, vagy az annál kisebbekre gondolok. /
Az új szokásaihoz hozzá fog járulni, az a rengeteg kérdés, amit
rendszeresen fel fog tenni mindenkinek aki közvetlen neveli,
és tudomásul kell venni, hogy minden ami körülötte történik, az biztos,
hogy azt mindenkinek el fogja mondani, ha kell, ha nem.
Meg kell tanulnunk, hogy ő előtte ne mondjunk, vagy cselekedjünk
olyat, amit ha másnak elmond, akkor az ne érintsen kellemetlenül minket.
Rendszeresen fog olyan típusú kérdéseket feltenni mindenkinek, amiknek a
válaszait össze fogja hasonlítani, és ez minden felnőtt számára idegesítő lehet.
Hisz valljuk be, őszintén, mi felnőttek megtanultuk már,
hogy ahányan vagyunk annyiféle szokásaink vannak,
és nem csinálunk belőle problémát, ha valaki másképp csinál valamit,
mint mi.
De egy kis gyermeknek, aki még csak most fedezi fel a világot maga körül,
annak érthetetlen és fura, hogy az egyik felnőtt valamit így csinál,
a másik meg úgy csinál.

Jelen esettünkben, a már külön élő szülőknek és új családjuknak,
ez elég nagy megpróbáltatást jelent, hogy rendszeresen, össze
vagyunk hasonlítva egy másik személyhez, akár a viselkedéseinket nézve,
akár cselekedeteinket nézve.
Nem szabad haragudni a gyermekre, ha esetleg egy dologban már
állást foglalt, és ezt a tudomásunkra hozza, hogy ki miért csinál
valamit jól - az ő kis elképzelése szerint.

/ Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy ha a gyermek, egy
témában, épp a másik szülőjével vagy annak új családjával ért egyet,
akkor ne nehezteljünk sem a gyermekre, sem a másik szülőre vagy
annak új családjára, amiért ott, mások a szokások,
és az nem egyezik a mi elveinkkel.
Pláne ne tegyünk erre negatív véleményt a gyermeknek, mert az csak
nekünk fog később kellemetlen lenni.
Akár mennyire is nem tetszik a dolog, akkor is tanuljuk meg,
hogy a gyermeknek mind a két szülője és új családja fontos,
és nem szabad a gyermek érzelmeit befolyásolni, negatív jelzőkkel
illetni a többi embert aki az ő életében sokat számít.
Hisz mindenkinek rosszul esik, ha negatívan beszélnek róla.
Hagyjuk meg a gyermeknek, hogy olyan érzései legyenek
a felnőttekkel szemben, akik a mindennapi életében részt vesznek,
amilyeneket ő saját maga érez.
Joga van hozzá. /

Nekünk pedig, az ő általa feltett kérdéseire, olyan válaszokat kell adni,
ami tény, hogy az igazságot képezi, de azért valahogy rá kell vezetni,
hogy az emberek nem egyformák és sok mindent másképp csinálnak.
Persze nem túl bonyolultan, mert akkor nem fogja megérteni,
hogy ez miért van így.

Amíg nincs végzés a gyermek elhelyezésről

Ha nem egyeznek a szülők, hogy kinél legyen a gyermek elhelyezve,
akkor majd a bíróság fogja eldönteni.
Erre különféle módszerük van , az egyik, az igazságügyi szakvizsgálat,
de ezen kívül, megnézik az életkörülményeket mind két szülőnél,
az intézménytől jellemzést kérnek a gyermekről ahova jár,
/ óvoda, iskola, / és véleményt hogyan viselkedik a mindennapi életben.

Tehát, ha addig, míg nincs határozat,
felváltva van mindkét szülőnél a gyermek, akkor tudnunk kell azt,
hogy a gyermeknek, ez az időszak, nagyon nehéz lesz és nagyon sok türelmet
és megértést igényel.
Gondoljunk bele mennyire nehéz neki, hogy egyszer ennek az elvárásnak,
szülőnek kell megfelelni, egyszer meg a másiknak.
Mivel pont az eltérő gondolkodásmód és szemlélet miatt jutottunk el oda,
hogy elválunk a gyermek anyjától, épp ezért számolnunk kell,
hogy a gyermeknek ez a kettős nevelés nem fog jót tenni.
Ahogy nő és fejlődik az agya, megváltozik saját kis világában sok minden
körülötte és ehhez még hozzá jön a kétféle szülői elvárás, ami aztán
igencsak összezavarja....
A helyzetet tovább rontja, hogy ha valamelyik szülő, negatívan beszél
a gyermek másik szülőjéről, a gyermek előtt vagy a gyermeknek felindultságában.
( Ez megint azért történhet amiért a gyermek úgy viselkedik,vagy olyat tesz
amit az egyik szülőnél tehet és a másiknál nem.)
Higgyük el, hogy ezzel csak a gyermek egészséges fejlődésének ártunk.
Nincs jogunk, hogy a gyermeket eszközként használjuk, és manipulálással
a másik szülő "lejáratásával" befolyásoljuk a gyermek érzéseit.
Semmivel sem jutunk előbbre, hogy a gyermek minket válasszon,
vagy hogy minket szeressen, és csak mi legyünk a jó neki,
velünk szeressen élni.
Pláne , ha felváltva tölt ugyanannyi időt mindkét szülőnél a gyermek,
akkor a gyermek érezni , látni, tapasztalni fogja,
hogy az ő viselkedésére melyik felnőtt hogy reagál.
Ehhez még hozzá járul (ahová jár a gyermek) az intézmény felnőttjeinek
tanításai, elvárásai, ami ha az egyik szülő elvárása meg egyezik az intézmény
felnőttjeinek elvárásával, és a másik szülő nem ért egyet,
akkor mondhat akármit a másik szülő , a gyermek elvileg fogja tudni,
hogy mi a helyes viselkedés, de sajnos érzelmileg
nagyobb lesz benne a lelki zavar.
Nagyon fog neki fájni, hogy: " rosszakat " mond az egyik szülője a másikról.
Ne tegyük, a gyermek érdekében, nem jó ez neki.
Tudom, hogy nehéz kezelni a gyermek viselkedésével járó problémákat,
és jogos felháborodás lesz úrrá rajtunk, amikor esetleg a gyermek olyanokat
mond nekünk vagy kérdezz tőlünk, amik nem a gyermekre tartozik,
és tehetetlenül állunk, hogy hogyan viselkedjünk mit mondjunk ilyenkor a gyermeknek...
De inkább várjunk egypár másodpercet a válaszadással, mielőtt belemennénk
egy olyan szituációba amihez egyébként sincs kedvünk.
Kár felidegesíteni magunkat, még ha nehéz is megállni, hogy ne mondjuk ki
a véleményünket .

A 3 év feletti gyermek már felfogja és tisztában van vele, hogy mikor
viselkedik jól és mikor rosszul. Mi az amit szabad, és mi az,
amit nem szabad csinálnia.
Ha azt szeretnénk, hogy a gyermekünk boldogan, sikerélményekben
gazdagon éljen, akármilyen intézményben fog járni, kiegyensúlyozott,
jó gyermek legyen, akkor mindenképp azt a nézetet kövessük, és annak az
elvárásnak tegyünk eleget amit az intézmény alkalmaz, tanít.
Így elkerülhetjük, hogy a gyermekkel ne kelljen harcolnunk reggelente,
mert húzza az időt és nem igyekszik a készülődéssel.
Minekünk kell abban segíteni, hogy legyen kedve menni abba az intézménybe
ahova jár és ne utálja azt a helyet, és azokat akikkel ott találkozik.

Mivel nem tudni mennyi idő alatt fognak döntést hozni,
épp ezért törekednünk kell, hogy ennek a nehéz időszaknak ellenére
boldog perceket éljen át a gyermek. Nem tehet arról hogy,
ilyen helyzet alakult ki a családi életében, de
AZÉRT MI TEHETÜNK, HOGY BOLDOG GYEREKKORA LEGYEN.

Új családtag

Attól függően, hogy a családi közösség felbomlása óta
mennyi idő telt el, vagyis a gyermek mennyi ideje
él úgy, hogy hol csak az egyik szülővel van, hol csak a
másik szülővel van, befolyásolja azt, hogy mennyire fog nyitni,
kapcsolatot kialakítani más felnőttekkel, akik a szülei ismerősei.
Továbbá függ attól, hogy a gyermek hány éves, hogy milyen beállítottságú,
hogy mennyire viselte meg az anya elköltözése, hogy milyen
kapcsolat alakult ki a szüleivel ezen események után ... stb.

Amikor a szülő úgy dönt egy új kapcsolatánál, hogy elérkezettnek érzi
az időt, hogy a gyermekét bemutassa, akkor először az első
bemutatkozás vagyis inkább az első találkozás a gyermekkel
az új partnerünknek csak olyan "véletlen szerű"legyen,
de azért tartson annyi ideig, hogy látni lehessen a gyermek reakcióját
a szülő ismerőseivel való találkozásakor.
Erre rengeteg lehetőség van, és ez mindenkinél más és más.

Ha már megbizonyosodtunk abban, hogy a gyermekünk
jól érzi magát az új partnerünk társaságában, a sok közösen eltöltött idő során,
akkor megtehetjük az összeköltözést.
Biztos , hogy a gyermek ezer, meg ezer kérdést fog feltenni ezzel kapcsolatban,
de nem kell minden kérdésére konkrét választ adni ...
Felesleges olyan kérdés lavinát elindítani, amiből nehezen tudnánk kimászni.
Mindenki ismeri a saját gyermekét ahhoz, hogy a gyermeke által
feltett kérdéseire olyan válaszokat adjon,
amit fel tud dolgozni és megért a gyermeke.
Nem kell a lelki világát megzavarni, olyan válaszokkal, amik esetleg
fokoznák a bizonytalanságot benne.
Éreztetni kell a gyermekkel, hogy továbbra is fontos az életünkben,
de ne feledjük el, hogy nekünk - felnőtteknek, szülőknek - is csak
egy életünk van, és mi is szeretnénk BOLDOGOK lenni.
Csak akkor tudunk a mindennapi próbatételnek megfelelni,
kiegyensúlyozottnak, magabiztosnak lenni, ha oda figyelünk
a párkapcsolatunkra.

A gyermek számára az új családtag felkavaró élmény lesz,
és egy ideig az újdonság erejével fog hatni rá a változás, és
lesz reakciója, véleménye a másik szülőnek is , de
aztán majd megy minden a maga útján.

Ha mi jó példát mutatunk a gyermeknek, és összetartunk,
oda figyelünk egymásra, akkor biztosítani tudjuk, hogy a történtek
ellenére valamelyest korrigálni tudjuk a korábban szerzett rossz
élményeit.
Persze, azért azt nem szabad elfelejteni, hogy a vér szerinti szülő
helyére nem léphetünk a gyermeknél.
Tiszteletben kell tartani a gyermek érzelmeit a szülei iránt, és soha
sem szabad negatív véleményt mondanunk senkire.

Elképzelhető, hogy még az elején, - ezen esemény miatt,
a másik szülő érzelmei hatására -,
a gyermek majd mondani fog olyan dolgokat,
ami nem fogja a teljes valós igazságot tükrözni,
és számunkra felháborító lesz, hogy egy gyermeknek miért kell
olyan dolgokról beszélni, vagy mondani ami nem rá tartozik,
de az ilyen szituációkba ne keveredjünk bele, hanem hagyjuk,
hogy csak a vér szerinti szülő reagáljon rá,
és beszélje meg a gyermekkel a dolgot.
Ha nem értünk egyet a gyermek véleményével, vagy olyat mond,
ami nem a valóságot tükrözi, vagy olyat kérdez ami nem tartozik őrá,
akkor sem szabad a válaszunkkal becsapni vagy olyat mondani
ami amivel befolyásolnánk őt az érzelmét. Ilyenkor is a vér szerinti
szülőnek a feladata, hogy válaszoljon a gyermeknek.

Nekünk, mozaik szülőknek, arra kell törekednünk, hogy egy olyan
baráti viszony alakuljon ki a gyermek és mi közöttünk,
hogy elfogadjon minket a gyermek, megbízzon bennünk a gyermek,
szót fogadjon nekünk.
Nagy megpróbáltatás ez mindenkinek, és elég kitartó hosszú munka árán,
elérhetjük azt, hogy olyan életet éljünk, mozaik családként,
ahol mindenki boldog.
Előbb vagy utóbb a gyermek helyreteszi magában a dolgokat,
és ha még először esetleg távolság tartó is velünk - ami természetes,
hisz idő kell neki, hogy megismerjen minket, és mi is őt - egy idő után,
már minden a helyére kerül.
Ha látja, tapasztalja, a mi jóindulatunkat, őszinteségünket,
következetes nevelési módszerünket, kedvességünket és türelmünket iránta,
akkor elérhetjük, hogy megbízzon bennünk és érezni fogja,
hogy számíthat ránk.

Anya elköltözése

Ez egy olyan esemény egy gyermek életében, ami örökre nyomott
hagy majd benne. Akárhogy is fog történni az életük folytatása,
mindig érthetetlenül fog állni ezen esemény miatt.
Soha sem fogja megérteni, miért kellett szétköltözniük a szüleinek,
még ha ennek ellenkezőjét is mondja.
És ez természetes.
Ha vannak emlékei az anyjával akkor ez érthető,
de a piciknél ( 3 év alattiaknál ) ez lehet hogy nem lesz annyira erőteljes.
A tudat alatti érzelmeket nem lehet megváltoztatni.

/ Ezt, mint mozaik anyu, - mondom -, és ezzel a ténnyel szembe kell
nézni, és el kell fogadni. A gyermek a vér szerinti szüleit szeretné
együtt látni. Még ha megérti is és elfogadja, hogy a szülei szétköltöztek
és új párral fognak tovább együtt élni, akkor is azt szeretné, hogy együtt
legyenek. Akár mind ahányan vannak, egy lakásban.
Persze ez, egyértelmű hogy kivitelezhetetlen, hisz a szülők azért válnak
el, mert nem egyeztek az érdekeik, a véleményük sok mindenben,
és nem tudnak tovább együtt egy fedél alatt élni . /

Így tehát, a gyermek elhelyezésében akár megegyeznek a szülők,
akár nem, ingázni fog a gyermek a két szülő között.
Sajnos ezzel is a gyermek húzza a rövidebbet, és, ha meg tudnak elsőre
egyezni a szülők kinél legyen ő elhelyezve, akkor talán kevésbé fogja
tragikusan megélni ezt.
Ha pedig nem tudnak megegyezni, és ezért a gyermek egyik héten az
egyik szülőjénél él, a másik héten a másiknál, akkor majd a bírósági
határozatkor fogja lelkileg megviselni őt.

/ Ezen esettben - ha nem egyeznek a szülők - a határozat meghozatala
a bíróság részéről akár 3 év is lehet.
Gondoljunk bele mennyire rossz lehet neki, hogy egyik héten így kell viselkedni
és ezt szabad csinálni, ezt meg nem;
aztán a másik héten meg sok minden másképp van.
Ez, minden korú gyermeket megvisel. /

Visszatérve az anya elköltözésére, akárhogy is zajlott le ez az esemény,
- ha jelen volt a gyermek amikor összepakolt és költözött az anya,
ha nem - , akkor is mélyen megviselte a tény, hogy többé már nem fog
ott lenni velük az anya, és nem bújhat hozzá már amikor csak akar,
hanem várnia kell amikor találkozhat vele.
Épp ezért az apának nagyon- nagy türelmet, odafigyelést, gondoskodást
és sok sok szeretetet kell éreztetnie a gyermeke felé, mert sajnos
ő -a gyermek-, saját magát fogja hibáztatni amiért az anya elköltözött.
Meg kell értetni vele, hogy ez, nem miatta történt, de hogy elkerülhessük
hogy a gyermek lelkileg ne legyen annyira zavart, és depressziós,
próbáljuk meg elterelni a figyelmét és lekötni valami mással.
Ne hagyjuk, hogy olyan dolgokon rágódjon magában amiről egyáltalán
nem tehet.
A kérdéseire - korának megfelelően - válaszoljunk és beszélgessünk vele,
de igyekezzünk rövidre zárni az ezzel kapcsolatos témákat.

A válás ténye

Ha már sajnos elértünk erre a pontra amikor már nem tudjuk
megmenteni a házasságunkat, és véglegessé vált a döntés, hogy elválunk,
figyeljünk azért a gyermekre is és vegyük bele a jövőnkről alkotott
elképzeléseinkbe az ő sorsát is.
Ha a két szülő el tudja dönteni, hogy kinél legyen elhelyezve a gyermek
akkor talán viszonylag könnyebb a gyermeknek valamelyest
megmagyarázni ami a jövőjét illeti.
De ha ezen is vita van, akkor még inkább legyünk megértőek
vele szemben és vegyük figyelembe Ő mit szeretne.
Van, ahol bizonyos okok miatt, esetleg egyértelmű kivel fog élni a gyermek,
de van ahol nem.
Ha a gyermek - még ha nehezére esik is egy ilyen döntést meghozni -,
tud "dönteni ?" két szülője közül, melyikkel élne, akkor is tudnunk
kell, hogy nagyon nehéz lesz neki egy új életformában élni tovább.

/ Ez persze azért bonyolultabb, hisz a bíróság csak a 12 év feletti
gyermeket kérdezi meg (?), hogy kivel szeretne élni tovább.
Vagyis őket tartják már döntésképesnek (?) ez ügyben.
Az ennél kisebbeket csak az igazságügyi szakértő vizsgálja meg.
Mindig kérnek igazságügyi szakértői véleményt, ez ügyben az
érintettekről. Vagyis ha a válás alatt - ami több éven keresztül tart,
ha nincs megegyezés - új partner kapcsolatot alakítanak ki a szülők,
akik szintén majd egy háztartásban fognak élni a gyermekkel, mivel
ők lesznek "a nevelőszülők" így őket is kivizsgálják./

Ha sok vitát kellett a gyermeknek átélnie, látnia a szüleitől,
akkor esetleg a szülők szét költözését követően kicsit talán nyugodtabb légkör
veheti körül.
Tény, hogy a gyermeknek szüksége van az egészséges fejlődéséhez,
" egy anyára és egy apára " .
Addig amíg a bíróság nem hoz döntést a gyermek elhelyezését illetően,
és határozatot a válás tényében, addig a gyermek egy nagyon nehéz
időszakon megy keresztül.
A gyermeknek nagyon nehéz egyébként is feldolgozni - és sokszor nincs is
tisztában vele, fel sem tudja fogni - , mi is zajlik körülötte.
Legyünk figyelmesek vele ebben az időszakban, és türelmesek,
segítőkészek ha problémája van.
Hallgassuk meg és próbáljunk segíteni neki, hogy valahogy megértse, és
fel tudja dolgozni agyilag, lelkileg, amiken keresztül megy.
Beszéljünk neki az ő helyzetéről, nehogy magát okolja egy olyan
dolog miatt amiről egyáltalán nem tehet, mert ez később komoly
problémák forrása lehet az egészséges fejlődését tekintve.
Erősítsük meg benne azt az érzést, hogy bármi is történjen
Ő akkor is a legfontosabb marad a számunkra.

A válás előzményei, megromlott családi légkör

Köztudott, hogy minden kapcsolatban vannak nehezebb időszakok,
ami megviseli az embereket, de nem mindegy, hogy hogyan éljük át.
Mivel az idő múlásával változik az ember, természetes hogy nem
leszünk 35-40 évesen ugyanolyanok, mint 20-25 évesen.
Rengeteg próbatétel elé állít minket a sors, amit nem biztos,
hogy elsőre jól fogunk megoldani, jó döntéseket fogunk hozni.
Ez majd az idő múlásával fog kiderülni.
A lényeg, ha már sajnos kiderült, hogy nem jó ez az állapot amiben vagyunk,
akkor próbáljunk meg kulturáltan változtatni rajta.
Főleg ha már gyermek is van a családban, legyünk tekintettel rá,
és NE ELŐTTE VESZEKEDJÜNK !!!!
Tudom, hogy nem mindig lehet félre vonulni, de higgyük el, akárhány
éves a gyermek, ha nem is érti mit beszélnek a felnőttek körülötte,
attól még ő nagyon is érzi a hangsúlyból, a hangnemből, hogy miről van szó.

Ezek a más hangnemben zajló beszélgetések lesznek a gyermeknek
az első jelek amik miatt érezni fogja, hogy valami nem stimmel,
és egyre kellemetlenebbül fogja magát érezni a társaságunkban.

Mint már írtam, a gyermek másolva tanul, és függetlenül attól,
hogy érti-e vagy nem amit hallott a felnőttektől, ő " AZT " fogja mondani,
és " UGYANÚGY FOG VISELKEDNI ", amikor majd játszik;
akár a játékokkal, akár a gyerekekkel.

Persze tudom, hogy nem lehet a békesség kedvéért vagy a gyermek
miatt elnézni, lenyelni dolgokat, és NEM IS KELL, mert bár senki sem
gondolat olvasó , de ha történik olyan ami nekünk nem tetszik,
akkor azt normálisan is meg lehet beszélni ....

A gyermek tőlünk tanul, méghozzá másolva !!!
Épp ezért, mivel neki megmagyarázni sok mindent nem lehet,
mert nem fogja fel, hisz ő még kicsi ezekhez az dolgokhoz,
de ha azt látja, hogy a szülők akik nevelik, "beszélgetnek" egymással
és nem "üvöltöznek, kiabálnak" ő előtte, akkor talán
valamelyest kevésbé fog zavart lenni.
A válás ténye és annak következménye épp eléggé meg fogja viselni,
akármi is fog történni.
Az a tény, hogy majd csak az egyik szülőjével fog többet lenni
és a másikkal kevesebbet, ez már számára felfoghatatlan.
Amikor már a helyzet eléri azt a pontot, ahol már nem tudunk
változtatni és csak a válás maradt megoldásként, aminek második
észlelhető jele, a gyermek számára: hogy az egyik szülő elköltözik,
figyeljünk oda a gyermekre és amennyire csak lehet
- korának megfelelően - beszéljünk vele, bár ő amúgy is fog feltenni
épp elég kérdést.
( Ha annyira pici most, hogy még nem tud beszélni, akkor majd később.)
Próbáljunk meg vele úgy beszélgetni a dolgokról, amit még az ő agya
fel tud dolgozni. Nem kell részletesen és számára bonyolult mondatokat
mondani, mert úgy sem érti, és esetleg rosszul fogja értelmezni az ő korában.
Ha majd már elég nagy lesz ahhoz, hogy ezeket a dolgokat megértse ( esetleg)
akkor lehet (?) elmondani.

Bár én úgy gondolom, ami két felnőttre - szülőre - tartozik azt nem kellene
a gyermeknek elmondani, még később sem. Véleményem szerint senkinek
sem esne jól, ha az egyik szülőjét rossz színben, negatívan jellemeznénk.
Még ha tényleg annyira rossz ( ?) ember is , a gyermeknek joga van, hogy
olyannak lássa, amilyennek ő látja, és olyan érzései legyenek
a szülei iránt amilyeneket ő érez.
Meg kell őrizni amennyire lehet, hogy a gyermek saját maga alakítsa ki a
véleményét a szüleiről és ne befolyásoljuk az érzéseit csak azért, mert nekünk
nem sikerült a másik szülővel együtt maradni családként.

Az első találkozás az "ex" -szel

?
Igen .... , ez sem egy egyszerű esett, de mivel erre is igaz,
amit szinte minden fejezetemben leírok,
hogy mindenkinél más és más a helyzet,
így csak általánosságban próbálok valami segítséget javasolni ....

Egy biztos, hogy gondoljunk csak bele, hogy mi,
hogyan éreznénk magunkat ha fordított helyzetben lennénk ....

Tudom ....., hogy erre most sokan sokféle élet történetet mesélnének,
és azt is elmondanák, hogy:

" .... nem csodálkoznak azon hogy ez lett a vége, hisz, ha nem így viselkedtek volna egymással akkor nem alakult volna ki ez a helyzet ..... "

de , egyszer s mindenkorra vegyük tudomásul, hogy
ha van a párunknak már gyermeke, akkor az életünk részévé fog válni
a gyermek anyja, és számítanunk kell rá, hogy elkerülhetetlen
lesz, hogy időnként ne találkozzunk vele .

Amit javasolni tudok, hogy mivel ennek mindenképp egyszer eljön az ideje,
próbáljunk meg nyugodt hangnemben beszélni vele ha úgy alakul,
és kulturált ember módjára viselkedni,
főleg ha ott van a jelenlétünkben a gyermek is.
Bízzunk a párunkban, hogy ő, ha olyanná válik a helyzet, akkor közbe lép,
mert persze, a gyermek anyja is előbb - utóbb új kapcsolatot fog kialakítani,
és ők is hasonló érzésekkel fognak küszködni.
Ők is majd próbálnak a gyermekre való tekintettel úgy viselkedni,
ami mindenkinek túlélhető.

Sose felejtsük el, hogy a párunk gyermekének mennyire fontos,
és sokat jelent, hogy a szülei, miután szétköltöztek,
már ő előtte nem veszekednek, hanem normálisan viselkednek.

Tehát mi is tartsuk szem előtt a gyermek lelkivilágát.
Épp elég a gyermeknek feldolgozni a sok változást amin keresztül megy
és amúgy is tele van bizonytalansággal ....
Igyekezzünk tehát inkább segíteni abban, hogy amennyire csak lehet
ne legyen több kellemetlen élményben része.

Az első találkozás a gyermekkel

Ha már túl vagyunk azon, hogy megbeszéltük a közös jövőnket,
és még esetleg személyesen nem találkoztunk a párunk gyermekével,
kérjük meg, hogy beszéljen róla egy kicsit részletesebben.
Fontos,
- hogy tájékozottak legyünk a gyermekről:
Mi a kedvenc játéka ? Van- e kedvenc meséje ? Mi a beceneve ?
Van-e kedvenc figurája ( baba, plüss állatka, ) amivel szeret játszani?
- hogy tisztában legyünk a gyermek érzelmi beállítottságával,
tulajdonságaival:
Barátkozós fajta? Csicsergős, vagy kicsit félénk visszahúzódó?
Hogy érzi magát, amióta a családi légkör megváltozott?
Mennyire viseli meg őt ez az állapot?
Alkalmazkodó típus a mostani helyzet ellenére vagy lázadozó a maga módján?

Jó, ha felkészülünk az első találkozásra, hisz biztosak lehetünk benne, hogy ha
valamiért kicsit lassabban kezd feloldódni a gyermek, nekünk kell változtatni
a helyzeten. Nekünk kell kezdeményezni a beszélgetést és feloldani a távolság tartást.
Nekünk kell egy kicsit könnyedebb stílust felvenni és közeledni a gyermek felé.
Ezért minél több információt tudunk róla, annál könnyebb őt valamilyen
témában szóra bírni.

Ami még fontos, az a fokozatosság. Először csak pár órát töltsünk együtt,
majd egy másik alkalommal már lehet egy kicsivel hosszabb időt is,
míg végül eljuthatunk egy egész napos programtól a 2-3 napos közös programig.

Természetesen azért ne várjunk az első alkalomtól nagy csodát, de tény ha a
gyermekben egy kedves emlék marad rólunk, akkor máskor is szívesen
veszi ha velük tartunk.