Mozaik anyu szerepe

Én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon nehéz szerep alapjában véve.
Van, aki könnyebben veszi az próbatételeket amit ez a szerep
teremt, van aki nehezebben.
Egy biztos, hogy csak akkor vállaljuk fel, ezt a szerepet, ha tényleg
komolyan úgy gondoljuk, hogy tudatában vagyunk
ezzel kapcsolatban mindennel.
A korábbi fejezeteimben már írtam ezekről, amik segítségül szolgálhatnak:
A kapcsolat kezdete,
Az első találkozás a gyermekkel,

Ha a tények megbeszélése után is úgy gondoljuk, hogy igen,
szeretnénk közös jövőt, számolnunk kell azzal, hogy bizony
még így is lesznek olyan váratlan helyzetek, szituációk,
amik megváltoztatnak dolgokat.
Mivel az ilyen életformában több személy befolyásolja majd
az életünket, ezért előfordulhat, hogy nem az elképzeléseink
szerint fognak a dolgok történni. Ilyenkor rugalmasan kell kezelni
ezeket a helyzeteket.

Fontos, hogy a körülöttünk élő személyek tisztában legyenek
azzal a ténnyel, hogy MI, egy család vagyunk, és tartsák tiszteletben
a MI életformánkat.

Nekünk, mozaik anyukáknak, különösen nehéz,
mert az esetek többségében az " anya ", egy más
helyet foglal el egy gyermek szívében ....
Így tehát, fel kell készülnünk ennek a szerepnek a
nehézségeire.
Ha alapban ilyen anyáskodó típusúak, gyerek centrikusak
vagyunk ( függetlenül, hogy van-e már gyermekünk vagy sem ),
akkor, ugye ösztönösen ráérzünk hogyan viselkedjünk,
mikor mit cselekedjünk, vagy mondjunk.
Ha ez nincs meg bennünk, akkor kicsit nehezebb lesz, de ne aggódjunk
idővel rájövünk mindenre és bízhatunk a párunk segítségében is.
Természetesen nekünk kell eldönteni, hol a határ, mi az amit még
el tudunk fogadni, meg tudunk csinálni, és mi az amit már a
vér szerinti szülőre hagyunk.

Én úgy gondolom, hogy ha a gyermek szükségleteiből indulunk ki,
akkor az egy biztos dolog. Mindenképp figyeljük meg a gyermek
érzelmeit, viselkedését, szokásait, mikor, mire van szüksége,
és annak függvényében cselekedjünk.
Eleinte talán távolságtartó viselkedést fogunk tapasztalni, de nyugodjunk
meg egy idővel változni fog mindenképp a helyzet ....

Mivel ahány ilyen "család " van, annyi féle életet élnek,
ezért konkrét dolgokat nem lehet leírni.
Nekünk, mozaik anyukáknak, elég nagy feladat, ennek a szerepnek
tükrében élni.
Fontos, hogy a gyermeket jól megismerjük, hisz mindenki az anyának
akarja elmondani a problémáját, boldogságát, tőle vár segítséget,
és bizony ennek az elvárásnak megfelelni, nem könnyű.
A gyermek egy idő után ( miután már megismert minket ) ugyanúgy
ösztönösen fog viselkedni velünk szemben ....
és elfogad minket egy " másik anyaként ".

Mivel a vér szerinti anya időnként indítani fog " hadjáratokat " ellenünk,
( meg még lehet hogy egy páran, a " rokonok " közül ) ;
és ez lehet, hogy egyeseket megvisel, de ha higgadtan reagálunk rá,
és nem vesszük a szívünkre, akkor megkíméljük magunkat a fölösleges
idegeskedésektől.
Ha mi, mozaikanyukák, nem reagálunk a hadjáratokra,
hanem csakis a gyermek egészséges fejlődésére koncentrálunk,
akkor előbb vagy utóbb abba maradnak a hadjáratok.
Nekünk kell bizonyítani azt, hogy csakis a jó szándék vezérel bennünket
a gyermeknevelésben, és igyekszünk boldog perceket adni a gyermeknek,
aki amúgy sem tehet a sorsáról.

Mint már azt írtam, ez a szerepkör nem könnyű feladat, de ha követünk
egy stratégiát, amiknek vannak konkrét határvonalai, akkor már nem
is annyira nehéz ilyen családban élni.
CSAKIS A POZITÍV GONDOLKODÁSON, AZ ŐSZINTESÉGEN,
ÉS A BIZALMON MÚLIK MINDEN.

Gyermek - szülő kapcsolat

Függetlenül attól, hogy a családi légkör megromlott, és a
szülők szétköltöznek, elválnak, a gyermek mindkét szülője iránt
nagy szeretett érez. Előfordulhat, hogy esetleg az egyik szülőjét
valamiért jobban kedveli, mint a másikat.
Van ahol nagy az eltérés a két szülő jelleme, viselkedése között;
ilyenkor a gyermek ahhoz fog jobban húzni, akinek a viselkedése
közelebb áll az ő elképzeléséhez, amit ő kedvesebbnek érez.
Ha a szülőnek sikerül egy olyan új partnert találnia, aki ugyanúgy
gondolkodik a gyermeknevelés területén mint ő, akkor egyértelmű,
hogy a gyermek ennél a szülőnél és új partnerénél
fogja magát jobban érezni.

Számolni kell sajnos nekünk mozaik anyáknak az "ex" hadjárataira,
- ami egyrészt természetes, hisz úgy gondolja, hogy veszélyben az ő
szerepe, helye, a gyermeknél - pedig igazából a kishitűség
és a bizonytalanság ami frusztrálni fogja az "ex" -et.
Nagy önuralom kell nekünk mozaik anyáknak, hogyha a párunk gyermeke
olyat mond, vagy kérdezz tőlünk, ami nem tartozik ő rá,
hogy NE háborodjunk fel, és NE válaszoljunk a gyermeknek indulatból.
Ilyenkor mondjuk azt, hogy : " Nem tudom ... "
vagy hogy: " Erről kérdezd meg az apát ...."
Tanuljuk meg, kedves mozaik anyák, hogy nem kell mindig
bele bonyolódnunk ilyen szituációkba....
Hagyjuk ezeket a párunkra, oldja meg ő ...
Ő tudja, hogy mit és mennyit és hogyan szeretne elmondani a gyermeknek,
válaszolva a feltett kérdéseire.
Így elkerülhetünk sok kellemetlen helyzetet, mi mozaik anyák.
Még ha tudnánk is a gyermek kérdéseire a válaszokat, NE tegyük.
Soha ne mondjunk véleményt a gyermeknek a másik vér szerinti szülőjéről,
mert az nekünk lesz kellemetlen a későbbiekben. Igyekezzünk inkább CSAK
magunkból kiindulni, és magunkról beszélni a gyermeknek. Nem kell senkit
sem jelzőkkel illetni, mert az a gyermekben rossz érzést fog kelteni, még ha
már neki is meg van a saját véleménye az őt körülvevő nevelő szülőkről.

Tartsuk tiszteletben a gyermek érzelmeit a szülei iránt, és meglátják, hogy ez a hozzá állás, bőségesen meg fog térülni.... Lehet hogy hosszabb időnek kell eltelnie - ennek különböző okai lehetnek - de higgyék el, hogy jó érzés lesz nekünk, mozaik anyáknak, amikor a párunk gyermeke egyszer csak megnyílik előttünk és elmondja az igazat amit érez, irántunk....
és mi mindent köszön nekünk, amivel boldoggá tettük őt...
Amikor látjuk, hogy a gyermeknek problémája van, akkor ajánljuk fel a segítségünket, és igyekezzünk korának megfelelően megbeszélni a problémáját, és megoldani akár az apával közösen. Ha azt látja és tapasztalj, hogy nincs egyedül ebben az időszakban és számíthat mind a vér szerinti szülőjére és mind a nevelő szülőjére, akkor már bátrabb lesz, és a következő problémájánál kérni fogja, hogy segítsünk neki megoldani azt.
Így elkerülhetjük, hogy esetleg rossz irányba vegye az életét, későbbiekben. Rengeteg kellemtelenségtől kímélhetjük meg magunkat, mert mivel bizalma lesz a gyermeknek irántunk, így nekünk fog szólni ha valami gondja akad, és nem mástól fog segítséget,tanácsot kérni, aki esetleg nem biztos , hogy az ő problémáját esetleg jól meg fogja tudni oldani.
És ez az, amit minden szülő el szeretne érni a gyermekénél.

A kezdetek ....

Mint már írtam, 2 és fél éve, hogy mozaik anyuként élek, vagyis
van már némi tapasztalatom, milyen is egy ilyen család élete.
Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a gyerekek
viszonylag még kicsik voltak. Az egyik már ovis volt,
a másik még az sem.
Ha belegondolunk ... mennyire rossz lehet, hogy olyan picin
ilyen élményben van részük....
Nagyon sajnáltam mindkét kicsit, és mivel nagyon szeretet hiányuk
volt, ( én meg alapból gyerekcentrikus vagyok) így nagyon hamar
kialakult egy erős szimpátia, főleg a kisebbikkel.
Rövid időn belül "anyának" szólítottak és úgy is éreznek irántam,
de ez, sok minden miatt alakult ki.

Részben azért, mert miután elment az anyjuk, sokáig nem jelentkezett,
nem is érdeklődött a gyerekei iránt az apánál.
Már kb. 3 hónapja egyedül nevelte a gyerekeket az apa, amikor
megismertem őket. 2-3 találkozás után észrevehető volt, hogy a
gyerekek mennyire elfogadtak és megszerettek. Annyira szükségük
volt az anyai szeretettre, és magára arra, hogy velük legyen,
velük éljen egy "anya" .
Tündéri kis gyermekek, akik élvezik, hogy valaki úgy foglalkozik
velük ahogy azt én teszem. Így megismerkedésünk után 2 hónappal
később összeköltöztünk. Közben aztán jelentkezett az anyjuk,
már csak azért is, mert a kisebbiket is be kellett íratni az oviba,
és mivel az anyjuk másik városba költözött a párjával,
ő úgy gondolta, hogy majd oda fogja járatni oviba, ahol ők laknak.
Ja, azért az tudni kell, hogy akkor már tartott a válásuk,
de mivel akkoriban még nem volt sem munkahelye (vagyis pénze)
az anyjuknak, sem az nem volt biztosítva, hova tudná elvinni a
gyerekeit, ezért aztán nem vitte magával őket.

A másik ok amiért ez kialakulhatott, az az, hogy az apjuk is úgy bánt velem,
és olyan életet éltünk, mintha mi "rendes" család lennénk.

De ez a mai napig is így van. Nálunk olyan a légkör mintha "rendes" család lennénk.

Így azok akik először láttak minket ( vagyis nem tudták, hogy én
nem a vér szerinti anyjuk vagyok a gyerekeknek) igazából fel
sem tűnt, észre sem vették .
Ami még inkább meglepő volt, az az, hogy akik ismerték a gyerekeket
és a régi családi életüket, azok igencsak elcsodálkoztak, azon,
hogy a két kis gyerkőc mennyire elfogadott engem,
és hogyan viszonyulnak hozzám, mit éreznek irántam,
mind a mai napig.

Most már ugye mind a két gyerkőc oviba jár .... a válás és a gyermek
elhelyezés még mindig nem realizálódott azóta sem, így a gyermekek
fejlődésére ez nem tesz jót.
Mivel mind két szülő ragaszkodik a gyerekekhez, ezért addig,
amíg nincs határozat ez ügyben, úgy állapodtak meg, hogy felváltva
vannak a gyerekek a szülőknél. Egyszer itt, egyszer ott.

Szegény gyerekek, egyedül az ovi ami biztos az életükben.
Nagyon sajnálom őket, és próbálok a lehetőségekhez képest
olyan életet biztosítani ami valamelyest enyhíti ezt a nagy
lelki traumát.
Rengeteg mindenen mentünk már keresztül de egy biztos hogy,
ha nem részesülhetnének olyan életben amilyet mi (az apjuk meg én)
megadunk nekik, akkor belegondolni sem merek milyenekké
válnának.
De mivel még nem tudjuk, hogy hova fogják elhelyezni őket, kihez,
addig is megpróbáljuk, hogy viszonylag "boldog" gyermekkoruk legyen.

A nevelőszülővé válás

Ez is egy olyan folyamat, amire nehéz konkrét meghatározást adni,
mert mindenkinél mások a körülmények.
Nem mindegy, hogy hány éves a gyermek, milyen viszonyban áll az
szüleivel. Hogyan, milyen körülmények között ment el az anyja,
és ez milyen hatással van a gyermekre. Milyen szerepet töltenek be
a gyermeknél a közeli rokonok (nagyszülők, keresztszülők, nagybácsik,
nagynénik, stb.) tehát tud -e beszélni az érzelmeiről, problémáiról nekik,
találkozik-e velük viszonylag rendszeresen, mennyire részesei az életüknek.
Vagy miután az anya elment, mindent az apa csinál egyedül,
és esetleg néha kér segítséget valamelyik rokontól.
Aztán az sem mindegy, hogy egyedüli a gyermek vagy vannak-e testvérei.

Miután ezekről a dolgokról kaptunk felvilágosítást, már valamelyest
könnyebb hogy, hogyan viszonyuljunk a gyermekhez.
Minden gyermeknek fontos a mindennapi életében,
hogy legyen egy olyan személy, aki a női szerepet mutatja neki.
Illetve, ebben az esettben mi, aki aztán a későbbiekben
a nevelő anyjuk leszünk a gyermeknek.
Ha pici a gyermek akkor talán könnyebb ezt a szerepet betölteni,
ha pedig nagyobb a gyermek, akkor próbáljunk vele olyan viszonyt
kialakítani amilyet ő szeretne. Lehet hogy a nagyobb gyermeknek
több idő szükséges, hogy magában érzelmileg elrendezze a dolgokat,
és elfogadja a helyzetet amiben élnie kell.
De ha segítünk neki, /figyelembe véve az ő közeledési tempóját felénk/,
akkor biztos, hogy valamelyest a lelkivilága kevésbé lesz sérült.
Kell, hogy érezze a gyermek, mi segíteni szeretnénk neki,
és megbízhat bennünk.

A lényeg, hogy mindig a párunkkal együtt működve neveljük a gyermeket, és tartsuk tiszteletben a gyermek érzelmeit. Igyekezzünk a lehető legtöbbet beszélgetni egymással, odafigyelni egymásra, hisz csak így lehet elérni, hogy egy boldog mozaik család legyünk.