A kettős nevelés hatása a gyermekre

Bár már az előző írásaimban kitértem az egyes témakörökben
erre a problémára, még is van még mit ezzel kapcsolatban
megjegyeznem.
Ugye, onnantól, hogy megromlott a családi légkör - a sok veszekedés,
kiabálás miatt-, már frusztrálttá teszi a gyermeket, hisz azért ő is majd
többek között, a vita tárgyát fogja képezni a szüleinek.
( Ha olyat csinált valamit a gyermek, ami az egyik szülőnek nem tetszik,
akkor azért, ha nem csinált meg valamit, vagy nem úgy, akkor azért. )

Aztán majd amikor szétköltöznek a szülők, megint nagy lelki törést fog
okozni a gyermeknek . És ezzel együtt jön majd szegénynek, hogy
mind a két szülő másképp fogja nevelni, mások lesznek a szokások,
az elvárások a gyermektől.
Zavarttá és figyelmetlenné fogja őt tenni a mindennapi élet faladatainak
elvégzésében.
Mindig járni fog az agya, ha nincs a figyelme lekötve, elterelve;
vagy ha valami bánat éri, és szomorú lesz.
Szenved, és mivel az érzéseit nem tudja kifejezni és kontrolálni,
tehetetlennek fogja magát érezni, mert változtatni nem tud rajta.
Pici még és nincs tisztában vele mit kellene csinálni és hogyan,
hogy ne legyen ez a feszült légkör körülötte, és megszűnjön benne
ez a furcsa érzés a tehetetlenség miatt.
Ezért akár hova is jár a gyermek ( óvoda, iskola) mindenképp
számítani kell a pedagógusoknak a gyermek furcsa viselkedésére.
Figyelni kell rá mindenkinek aki foglalkozik vele, hogy az ő esetében
a hangulata nagyon fogja befolyásolni a teljesítményeit és az eredményeit.

Nagyon nehéz feladat és sok türelmet igényel minden felnőttől,
hogy az ilyen gyermek együtt működjön és úgy viselkedjen,
ahogy azt tennie kellene.
Több figyelmet kell rá szánni, és ha szükséges segítséget kell kérni
egy szakembertől.

Persze nekünk felnőtteknek is nehéz lesz tudomásul venni,
hogy a gyermeknek olyan új szokásaik lesznek,
amik minket meg fognak lepni.
Ahány felnőtt "neveli " a gyermekünket, annyiféle elvárásnak
kell megfelelnie, és ez neki nagyon nehéz lesz.
Pláne, ha még ő olyan kicsi, hogy nem is érti és nincs is hozzá szokva,
ehhez a nagy teherhez.
/ Itt elsősorban az óvodáskorúakra, vagy az annál kisebbekre gondolok. /
Az új szokásaihoz hozzá fog járulni, az a rengeteg kérdés, amit
rendszeresen fel fog tenni mindenkinek aki közvetlen neveli,
és tudomásul kell venni, hogy minden ami körülötte történik, az biztos,
hogy azt mindenkinek el fogja mondani, ha kell, ha nem.
Meg kell tanulnunk, hogy ő előtte ne mondjunk, vagy cselekedjünk
olyat, amit ha másnak elmond, akkor az ne érintsen kellemetlenül minket.
Rendszeresen fog olyan típusú kérdéseket feltenni mindenkinek, amiknek a
válaszait össze fogja hasonlítani, és ez minden felnőtt számára idegesítő lehet.
Hisz valljuk be, őszintén, mi felnőttek megtanultuk már,
hogy ahányan vagyunk annyiféle szokásaink vannak,
és nem csinálunk belőle problémát, ha valaki másképp csinál valamit,
mint mi.
De egy kis gyermeknek, aki még csak most fedezi fel a világot maga körül,
annak érthetetlen és fura, hogy az egyik felnőtt valamit így csinál,
a másik meg úgy csinál.

Jelen esettünkben, a már külön élő szülőknek és új családjuknak,
ez elég nagy megpróbáltatást jelent, hogy rendszeresen, össze
vagyunk hasonlítva egy másik személyhez, akár a viselkedéseinket nézve,
akár cselekedeteinket nézve.
Nem szabad haragudni a gyermekre, ha esetleg egy dologban már
állást foglalt, és ezt a tudomásunkra hozza, hogy ki miért csinál
valamit jól - az ő kis elképzelése szerint.

/ Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy ha a gyermek, egy
témában, épp a másik szülőjével vagy annak új családjával ért egyet,
akkor ne nehezteljünk sem a gyermekre, sem a másik szülőre vagy
annak új családjára, amiért ott, mások a szokások,
és az nem egyezik a mi elveinkkel.
Pláne ne tegyünk erre negatív véleményt a gyermeknek, mert az csak
nekünk fog később kellemetlen lenni.
Akár mennyire is nem tetszik a dolog, akkor is tanuljuk meg,
hogy a gyermeknek mind a két szülője és új családja fontos,
és nem szabad a gyermek érzelmeit befolyásolni, negatív jelzőkkel
illetni a többi embert aki az ő életében sokat számít.
Hisz mindenkinek rosszul esik, ha negatívan beszélnek róla.
Hagyjuk meg a gyermeknek, hogy olyan érzései legyenek
a felnőttekkel szemben, akik a mindennapi életében részt vesznek,
amilyeneket ő saját maga érez.
Joga van hozzá. /

Nekünk pedig, az ő általa feltett kérdéseire, olyan válaszokat kell adni,
ami tény, hogy az igazságot képezi, de azért valahogy rá kell vezetni,
hogy az emberek nem egyformák és sok mindent másképp csinálnak.
Persze nem túl bonyolultan, mert akkor nem fogja megérteni,
hogy ez miért van így.