2010. húsvét

Húsvétkor nálunk voltak a gyerekek, és természetesen
most is készültem rá.
Kitaláltam, hogy húsvéti ajtódíszt fogunk készíteni, meg majd
festünk tojást, meg készítünk kókuszos golyókat.
Mivel már elég nagyok ahhoz, hogy segítsenek húsvéti
ajtódíszt készíteni - hisz a kézügyességük is már alkalmas erre -,
így megterveztem, hogy miből, hogyan készítsünk
húsvéti ajtódíszt.
Elmentem tehát a Kreatív boltba, a Papír -írószer boltba,
és körülnéztem miből tudnánk készíteni ajtódíszt.
Találtam egy sárga színű vesszőféléből készült kerek "alapot";
majd vettem zöld színű krepp papírt.
Összehajtogattam a krepp papírt, majd ollóval vékony csíkokra vágtam
az egyik felénél, a másik felénél felragasztottam az "alapra" .
A vékony csíkokat kicsit kifele hajtogattam, ez volt a fű, amire majd
gondoltam teszünk kis nyuszikat meg tojásokat.
Aztán kerestem az interneten nyuszis sablonokat, tojás sablonokat,
meg a húsvéttal kapcsolatos ötleteket: lakásdíszítés, dekoráció, ....
Találtam nagyon sok jó ötletet, meg sablonokat.
Kinyomtattam, kivágtam, és nagyjából megterveztem az ajtódíszünket.
Húsvét szombatján oda adtam nekik
a sablonokat és elmondtam nekik, mit fogunk készíteni.
Mind a két gyermek választhatott a 3 féle nyuszi sablon közül melyiket
szeretné körberajzolni, kivágni, kiszínezni; illetve kaptak még
egy-egy tojás sablont amit szintén körberajzoltak, kivágtak, kiszíneztek
amilyenre szerették volna.
Annyira örültek, és olyan lelkesen készítették a nyuszikat, a tojásokat,
amiket aztán felragasztottam az ajtódíszünkre.
Kicsit még feldíszítettem, kiegészítettem az ajtódíszt,
aztán büszkén mutatták az apának mit csináltunk,
majd feltettem a bejárati ajtónkra.
Nagyon boldogok voltak.
Bárki jött hozzánk büszkén mutatták és magyarázták hogy melyiket
ki csinálta és hogyan.
Nálunk már megszokott dolog, hogy azon a héten amikor nálunk vannak
a gyerekek, akkor készítünk valamit itthon (vágunk, ragasztunk, színezünk) ;
és aztán bevisszük az oviba megmutatni az óvó néniknek.
Ezzel az ajtódísszel is ez történt, hogy bevittük megmutatni, és boldogan
lelkesen magyarázták, hogy melyiket ki csinálta és hogyan.
Természetesen minden pedagógus megdicsért minket, és nagyon
büszkék voltak a gyerekekre milyen ügyesek.

A kókuszos sütit is megcsináltunk még szombaton,
ami úgy történt, hogy én összegyúrtam a süti masszáját,
és ők kis gombócokat készítettek, amiket beleforgattak a
kókusz reszelékbe.
Ezt is nagyon élvezték, és amikor jöttek a vendégek boldogan
kínálták őket, hogy vegyenek a sütinkből.

A tojásfestés szintén jó móka volt.
3 fajta színű tojásokat festettünk, amikre, miután megszáradtak,
matricákat ragasztottak, majd celofánba becsomagoltuk
és összekötöttük színes szalaggal.
Aztán még egy köszönő verset is megtanultunk, amivel megköszöntük,
hogy meglocsoltak minket, lányokat.
Ezt a verset is elmondtuk az oviban, aminek nagyon nagy sikere volt,
mert ugye az természetes, hogy a fiúk sok locsoló verset mondanak,
de hogy a lány is versben köszönje meg a locsolást az már
meglepő volt mindenkinek aki hallotta a versünket.

Szóval nagyon jól sikerült a húsvét, sok élménybe volt részük a gyerekeknek,
amit örömmel újságoltak az oviban az óvó néniknek.

2010 március 15.

Ez az ünnep megint egy lehetőség volt számunkra,
hogy a kreativitásunkat kiélhessük .
Azon gondolkodtam, hogyan készíthetnénk kokárdát ....
Persze tudom, hogy a legegyszerűbb cérnával és tűvel nemzeti színű
szalagból készíteni, de mivel a gyermekek ovisak, így ők még
nem tudnak varrni.
Vagyis akkor azt nem ők csinálnák a saját kezükkel,
hanem én, és abban semmi élvezet nincs.
Így hát addig agyaltam, míg a végén kitaláltam, hogyan tudnának
ők is ( a kézügyességüket figyelembe véve ) készíteni maguknak
kokárdát.
Rajzoltam 3 db. különböző nagyságú köröket egy fehér papírra;
egy kicsit, egy közepeset, egy nagyobbat. Aztán a kokárda két szárát,
megrajzolva a nemzeti színek helyét. Ők pedig a nagy kört kiszínezték
pirosra, a kicsit zöldre, aztán pedig a szárakat nemzeti színűre.
Ezek után, cikkcakkos ollóval kivágták a köröket és a szárakat.
A piros körbe beleragasztották a fehéret, abba pedig a zöldet.
Aztán a szárakat ragasztották a piros körhöz.
Az elsőt kokárdát megmutattam nekik, ezt közösen készítettük el ....
de a nagy sikerre való tekintettel szerettek volna még csinálni kokárdát.
Így hát neki álltam és gyártottam a kokárda sablonokat.
Alig akarták abba hagyni .... de aztán késő este lett, így menni kellett
aludni, de másnap reggel mikor felkeltek mind a ketten szerettek volna
még csinálni kokárdát, annyira tetszett nekik .... Végül is az egyik gyermek
15 db-ot, a másik gyermek 10-et készített.
Ezeket aztán bevittük az óvodába megmutattuk az óvónéniknek akik nagyon
megdicsértek minket. Engem a leleményességemért,
őket meg a kézügyességükért.
Nagyon boldogok voltak.

Mozaik anyu szerepe

Én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon nehéz szerep alapjában véve.
Van, aki könnyebben veszi az próbatételeket amit ez a szerep
teremt, van aki nehezebben.
Egy biztos, hogy csak akkor vállaljuk fel, ezt a szerepet, ha tényleg
komolyan úgy gondoljuk, hogy tudatában vagyunk
ezzel kapcsolatban mindennel.
A korábbi fejezeteimben már írtam ezekről, amik segítségül szolgálhatnak:
A kapcsolat kezdete,
Az első találkozás a gyermekkel,

Ha a tények megbeszélése után is úgy gondoljuk, hogy igen,
szeretnénk közös jövőt, számolnunk kell azzal, hogy bizony
még így is lesznek olyan váratlan helyzetek, szituációk,
amik megváltoztatnak dolgokat.
Mivel az ilyen életformában több személy befolyásolja majd
az életünket, ezért előfordulhat, hogy nem az elképzeléseink
szerint fognak a dolgok történni. Ilyenkor rugalmasan kell kezelni
ezeket a helyzeteket.

Fontos, hogy a körülöttünk élő személyek tisztában legyenek
azzal a ténnyel, hogy MI, egy család vagyunk, és tartsák tiszteletben
a MI életformánkat.

Nekünk, mozaik anyukáknak, különösen nehéz,
mert az esetek többségében az " anya ", egy más
helyet foglal el egy gyermek szívében ....
Így tehát, fel kell készülnünk ennek a szerepnek a
nehézségeire.
Ha alapban ilyen anyáskodó típusúak, gyerek centrikusak
vagyunk ( függetlenül, hogy van-e már gyermekünk vagy sem ),
akkor, ugye ösztönösen ráérzünk hogyan viselkedjünk,
mikor mit cselekedjünk, vagy mondjunk.
Ha ez nincs meg bennünk, akkor kicsit nehezebb lesz, de ne aggódjunk
idővel rájövünk mindenre és bízhatunk a párunk segítségében is.
Természetesen nekünk kell eldönteni, hol a határ, mi az amit még
el tudunk fogadni, meg tudunk csinálni, és mi az amit már a
vér szerinti szülőre hagyunk.

Én úgy gondolom, hogy ha a gyermek szükségleteiből indulunk ki,
akkor az egy biztos dolog. Mindenképp figyeljük meg a gyermek
érzelmeit, viselkedését, szokásait, mikor, mire van szüksége,
és annak függvényében cselekedjünk.
Eleinte talán távolságtartó viselkedést fogunk tapasztalni, de nyugodjunk
meg egy idővel változni fog mindenképp a helyzet ....

Mivel ahány ilyen "család " van, annyi féle életet élnek,
ezért konkrét dolgokat nem lehet leírni.
Nekünk, mozaik anyukáknak, elég nagy feladat, ennek a szerepnek
tükrében élni.
Fontos, hogy a gyermeket jól megismerjük, hisz mindenki az anyának
akarja elmondani a problémáját, boldogságát, tőle vár segítséget,
és bizony ennek az elvárásnak megfelelni, nem könnyű.
A gyermek egy idő után ( miután már megismert minket ) ugyanúgy
ösztönösen fog viselkedni velünk szemben ....
és elfogad minket egy " másik anyaként ".

Mivel a vér szerinti anya időnként indítani fog " hadjáratokat " ellenünk,
( meg még lehet hogy egy páran, a " rokonok " közül ) ;
és ez lehet, hogy egyeseket megvisel, de ha higgadtan reagálunk rá,
és nem vesszük a szívünkre, akkor megkíméljük magunkat a fölösleges
idegeskedésektől.
Ha mi, mozaikanyukák, nem reagálunk a hadjáratokra,
hanem csakis a gyermek egészséges fejlődésére koncentrálunk,
akkor előbb vagy utóbb abba maradnak a hadjáratok.
Nekünk kell bizonyítani azt, hogy csakis a jó szándék vezérel bennünket
a gyermeknevelésben, és igyekszünk boldog perceket adni a gyermeknek,
aki amúgy sem tehet a sorsáról.

Mint már azt írtam, ez a szerepkör nem könnyű feladat, de ha követünk
egy stratégiát, amiknek vannak konkrét határvonalai, akkor már nem
is annyira nehéz ilyen családban élni.
CSAKIS A POZITÍV GONDOLKODÁSON, AZ ŐSZINTESÉGEN,
ÉS A BIZALMON MÚLIK MINDEN.

2010. Farsangja 2. rész

Túl vagyunk a farsangokon ....
Végül is úgy alakult, hogy az egyik farsangra csináltunk olyan túrós sütit,
a másikra meggyes piskótát.
Természetesen segítettek a sütemények elkészítésében a gyermekek,
mindenki a saját farsangjára sütött.
A lúd jelmezt is sikerült megcsinálnom, nagyon aranyos lett.
Bár izgalommal várták a farsangjukat, ügyesen szerepeltek a műsoraikban.
Tombolával is nagy szerencsénk volt, mert a 10 jegyből 5-tel nyertünk.
Legjobban a mesekönyveknek örültünk, mert ők szeretik ha mesélek,
én meg szeretek mesét olvasni.
Hétköznap inkább esténként olvasok mesét, vagy az ágyba bújás előtt
dia filmeket olvasok, vagy ágyukba bújva hallgatják,
amit mesekönyvből vagy az internetről olvasok.

Ami az aggodalmaimat érintette, szerencsére semmi különös nem történt...
Minden úgy zajlott, ahogy az eddig is szokott, amikor "ilyen" rendezvényen
kell ott lennünk ....
A gyermekek velem táncoltak a farsangi bulin, és mikor volt a tombolahúzás
akkor is velem voltak, mellettem ültek ....
Még mindig van bennem az "ilyen" rendezvények kapcsán, egy egyfajta
kellemetlen érzés, és tudom hogyha még meg is születik a bírósági döntés
a gyermekek elhelyezéséről, akkor is megmaradnak ezek a kellemetlen
érzések a kötelező megjelenésekkor.

Én úgy gondolom, hogy ezzel, mindenki így van, aki ilyen életet él ....
A gyermek miatt, a felnőtt ember, megpróbál,
igyekszik normálisan viselkedni,
és nem éreztetni a gyermekkel a viszályt,
a nézeteltéréseket a másik szülőjével szemben.

Nálunk már rég óta kialakult egy bizonyos életforma,
/és most itt nem akarok személyes véleményt leírni,
hogy mi miért van úgy, ahogy / ,
de mivel mi már rég óta élünk ilyen furán,
(elsősorban a bíróságnak köszönhetően)
vagyis igazából ez a váltott élet a gyermekeknek már megszokott,
hisz pici koruk óta így élnek.
Felnőttek ebben az életformában, és bevallom őszintén nagyon tartok
a bíróság döntésétől...

2010. Farsangja 1. rész

2010. február
Készülődünk a farsangra ....
Az oviban ilyenkor az a szokás, hogy mindenkinek vinnie kell, vagy sütit,
vagy valamilyen inni valót, a farsangi buli büféjébe.
Tavaly, szilvás piskótát készítettem a gyerekkel, a mostanira pedig
találtam egy túrós piskóta félét. Elvileg ennek a tésztája olyan állagú,
amiből különböző formákat lehet kiszúrni. Biztos élvezni fogják,
a sütemény készítését, mert majd mindenki a saját ovis jelét
ki tudja formázni belőle.
Szeretnek segíteni a konyhában nekem, és olyan nagy öröm
látni az arcukon amikor teljesíteni tudják a kérésemet, és boldogok,
hogy a két kis kezük által készített étel mennyire ízlik mindenkinek.
Az egyik gyermek jelmeze nem nehéz, mert vőlegény lesz, esküvőt
fognak eljátszani, ezért fehér inget kértek és fekete nadrágot,
fekete cipőt, és egy fekete kalapot.
Bár tény, hogy a fekete kalap elsőre problémát jelentett, de
hála istennek az egyik áruházban találtunk egy olyan gyermek jelmezt,
amiben volt fekete kalap. Így tehát ez a feladat megoldva.
A másik gyermek lúd lesz, ők a Ludas Matyit fogják eljátszani.
Na ezzel most van egy kis gondom ... az igaz, hogy az oviban
a szülőin elmondták, hogyan képzelték el a lúd jelmezt, de azért
van egy két problémám a kivitelezésben....
Vannak ötleteim, hogyan csináljam meg, de hát azt sem szeretném
ha túl egyszerűre sikerülne, de azt sem ha túl jól, nehogy kilógjon
a többiek közül. Nézegettem az interneten, hátha találok lúd jelmezt,
amiből ötletet meríthetnék, de jóformán semmit sem találtam....
Na mindegy, majd csak megoldom valahogy ezt is.

Bevallom őszintén, hogy izgatottan várom ezt a farsangjukat is,
hisz minden évben okosabbak és ügyesebbek a szerepeik eljátszásában.

Az évek során már hozzá szoktam,
hogy vannak "ilyen események, rendezvények"
amik miatt van bennem egy kis gyomor idegesség;
hisz ott lesz a gyermekek másik szülője is a párjával, meg még lehet
hogy meghívnak más rokont is, de ismerve a gyermekek érzelmeit
a vér szerinti és a nevelő szülők iránt, nem kell aggódnom ....
Ráadásul megint pont azon a héten nálunk lesznek,
( mint mindegyik farsangnál ) és ráadásul a jelmezeiket is mi készítjük
el ( mi szerezzük be ).
Mivel itt lesznek azon a héten így együtt készítjük el a farsangi bulira a
sütit és ez már megint egy jó móka lesz nekik.... :)

Gyermek - szülő kapcsolat

Függetlenül attól, hogy a családi légkör megromlott, és a
szülők szétköltöznek, elválnak, a gyermek mindkét szülője iránt
nagy szeretett érez. Előfordulhat, hogy esetleg az egyik szülőjét
valamiért jobban kedveli, mint a másikat.
Van ahol nagy az eltérés a két szülő jelleme, viselkedése között;
ilyenkor a gyermek ahhoz fog jobban húzni, akinek a viselkedése
közelebb áll az ő elképzeléséhez, amit ő kedvesebbnek érez.
Ha a szülőnek sikerül egy olyan új partnert találnia, aki ugyanúgy
gondolkodik a gyermeknevelés területén mint ő, akkor egyértelmű,
hogy a gyermek ennél a szülőnél és új partnerénél
fogja magát jobban érezni.

Számolni kell sajnos nekünk mozaik anyáknak az "ex" hadjárataira,
- ami egyrészt természetes, hisz úgy gondolja, hogy veszélyben az ő
szerepe, helye, a gyermeknél - pedig igazából a kishitűség
és a bizonytalanság ami frusztrálni fogja az "ex" -et.
Nagy önuralom kell nekünk mozaik anyáknak, hogyha a párunk gyermeke
olyat mond, vagy kérdezz tőlünk, ami nem tartozik ő rá,
hogy NE háborodjunk fel, és NE válaszoljunk a gyermeknek indulatból.
Ilyenkor mondjuk azt, hogy : " Nem tudom ... "
vagy hogy: " Erről kérdezd meg az apát ...."
Tanuljuk meg, kedves mozaik anyák, hogy nem kell mindig
bele bonyolódnunk ilyen szituációkba....
Hagyjuk ezeket a párunkra, oldja meg ő ...
Ő tudja, hogy mit és mennyit és hogyan szeretne elmondani a gyermeknek,
válaszolva a feltett kérdéseire.
Így elkerülhetünk sok kellemetlen helyzetet, mi mozaik anyák.
Még ha tudnánk is a gyermek kérdéseire a válaszokat, NE tegyük.
Soha ne mondjunk véleményt a gyermeknek a másik vér szerinti szülőjéről,
mert az nekünk lesz kellemetlen a későbbiekben. Igyekezzünk inkább CSAK
magunkból kiindulni, és magunkról beszélni a gyermeknek. Nem kell senkit
sem jelzőkkel illetni, mert az a gyermekben rossz érzést fog kelteni, még ha
már neki is meg van a saját véleménye az őt körülvevő nevelő szülőkről.

Tartsuk tiszteletben a gyermek érzelmeit a szülei iránt, és meglátják, hogy ez a hozzá állás, bőségesen meg fog térülni.... Lehet hogy hosszabb időnek kell eltelnie - ennek különböző okai lehetnek - de higgyék el, hogy jó érzés lesz nekünk, mozaik anyáknak, amikor a párunk gyermeke egyszer csak megnyílik előttünk és elmondja az igazat amit érez, irántunk....
és mi mindent köszön nekünk, amivel boldoggá tettük őt...
Amikor látjuk, hogy a gyermeknek problémája van, akkor ajánljuk fel a segítségünket, és igyekezzünk korának megfelelően megbeszélni a problémáját, és megoldani akár az apával közösen. Ha azt látja és tapasztalj, hogy nincs egyedül ebben az időszakban és számíthat mind a vér szerinti szülőjére és mind a nevelő szülőjére, akkor már bátrabb lesz, és a következő problémájánál kérni fogja, hogy segítsünk neki megoldani azt.
Így elkerülhetjük, hogy esetleg rossz irányba vegye az életét, későbbiekben. Rengeteg kellemtelenségtől kímélhetjük meg magunkat, mert mivel bizalma lesz a gyermeknek irántunk, így nekünk fog szólni ha valami gondja akad, és nem mástól fog segítséget,tanácsot kérni, aki esetleg nem biztos , hogy az ő problémáját esetleg jól meg fogja tudni oldani.
És ez az, amit minden szülő el szeretne érni a gyermekénél.

Az óvodai élet a válás alatt

Bár tény, hogy a tanácsaimat és a tapasztalataimat a saját életemből
írom, de mivel az ismeretségi körömben is vannak hasonló helyzetben
élők akik már régebb óta élnek mozaikcsaládban,
vagyis az ő gyermekeik már nagyobbak, mint akik az én családomban élnek,
így tehát ezekben az írásaimban általánosságban, írok, de bizonyos
fejezeteknél kitérek az én saját tapasztalataimra, amiket mi élünk át.

Bizony a pedagógusoknak is nagy problémát jelent egy olyan
gyermek nevelése, akinek a szülei válnak.
Ha már el van döntve, hogy kivel fog élni a gyermek, akkor egy
fokkal jobb a helyzet, de ha nem egyeznek a szülők és
felváltva él velük a gyermek a bírósági határozatig,
akkor bizony nagyon nehéz dolga van minden pedagógusnak
aki neveli a gyermeket.
Mivel ilyenkor kettős nevelésben részesül a gyermek, így
erre nagy figyelemmel kell lennie a pedagógusnak, és függetlenül
attól, hogy ő egy semleges és független személy ebben az
ügyben, - még ha esetleg meg van a véleménye a szülők gyermeknevelési
módszeréről, - akkor is arra kell törekednie, hogy ugyanúgy kezelje,
ugyanúgy foglalkozzon a gyermekkel mint a többivel.
Persze, ha látja, hogy valami nincs rendben a gyermeknél,
akkor azért vegyen róla tudomást, és szánjon rá egy kicsivel több figyelmet,
mert elképzelhető, hogy ő lesz az a személy a gyermeknek,
akinek el mer esetleg mondani olyan problémákat,
érzéseket amiket másnak nem mer, vagy nem tud.

Csak akkor lehet a gyermeket tanítani, ha felülkerekedik az
érzelmi problémáin, ami sokszor a pedagógus feladatai közé tartozik,
hogy segítsen neki ebben.
Ő is sokat tehet azért, hogy a kialakult helyzet ellenére, a gyermeknek
boldog pillanatai legyenek; sok pozitív élményben részesüljön,
és szeressen a csoporttársakkal együtt játszani.
Ha az óvodában eltöltött idő alatt, egy másik világba tudják elvarázsolni őt,
elterelve a figyelmét, az amúgy is lelkileg feldolgozhatatlan eseményektől,
akkor talán reménykedhetünk abban, hogy tényleg boldog gyermekként
érezheti magát.
A tudásának felmérését nála is el kell végezni, mint minden kisgyermeknél,
de a pillanatnyi hangulatának köszönhetően elképzelhető, hogy gyengébb
eredményt fog produkálni, mint amire képes. De ez ugyanúgy igaz a
minden napi munkájára is.
Gondoljunk csak bele, mennyire nehéz neki ahhoz a tényhez alkalmazkodni,
hogy egyszer ezt kell csinálnia, egyszer meg azt.
Egyik szülőnél ez az elvárás, a másiknál az, így tehát,
egyszer ilyen lesz a gyermek hangulata, viselkedése, egyszer meg olyan.

A kettős nevelés hatása a gyermekre

Bár már az előző írásaimban kitértem az egyes témakörökben
erre a problémára, még is van még mit ezzel kapcsolatban
megjegyeznem.
Ugye, onnantól, hogy megromlott a családi légkör - a sok veszekedés,
kiabálás miatt-, már frusztrálttá teszi a gyermeket, hisz azért ő is majd
többek között, a vita tárgyát fogja képezni a szüleinek.
( Ha olyat csinált valamit a gyermek, ami az egyik szülőnek nem tetszik,
akkor azért, ha nem csinált meg valamit, vagy nem úgy, akkor azért. )

Aztán majd amikor szétköltöznek a szülők, megint nagy lelki törést fog
okozni a gyermeknek . És ezzel együtt jön majd szegénynek, hogy
mind a két szülő másképp fogja nevelni, mások lesznek a szokások,
az elvárások a gyermektől.
Zavarttá és figyelmetlenné fogja őt tenni a mindennapi élet faladatainak
elvégzésében.
Mindig járni fog az agya, ha nincs a figyelme lekötve, elterelve;
vagy ha valami bánat éri, és szomorú lesz.
Szenved, és mivel az érzéseit nem tudja kifejezni és kontrolálni,
tehetetlennek fogja magát érezni, mert változtatni nem tud rajta.
Pici még és nincs tisztában vele mit kellene csinálni és hogyan,
hogy ne legyen ez a feszült légkör körülötte, és megszűnjön benne
ez a furcsa érzés a tehetetlenség miatt.
Ezért akár hova is jár a gyermek ( óvoda, iskola) mindenképp
számítani kell a pedagógusoknak a gyermek furcsa viselkedésére.
Figyelni kell rá mindenkinek aki foglalkozik vele, hogy az ő esetében
a hangulata nagyon fogja befolyásolni a teljesítményeit és az eredményeit.

Nagyon nehéz feladat és sok türelmet igényel minden felnőttől,
hogy az ilyen gyermek együtt működjön és úgy viselkedjen,
ahogy azt tennie kellene.
Több figyelmet kell rá szánni, és ha szükséges segítséget kell kérni
egy szakembertől.

Persze nekünk felnőtteknek is nehéz lesz tudomásul venni,
hogy a gyermeknek olyan új szokásaik lesznek,
amik minket meg fognak lepni.
Ahány felnőtt "neveli " a gyermekünket, annyiféle elvárásnak
kell megfelelnie, és ez neki nagyon nehéz lesz.
Pláne, ha még ő olyan kicsi, hogy nem is érti és nincs is hozzá szokva,
ehhez a nagy teherhez.
/ Itt elsősorban az óvodáskorúakra, vagy az annál kisebbekre gondolok. /
Az új szokásaihoz hozzá fog járulni, az a rengeteg kérdés, amit
rendszeresen fel fog tenni mindenkinek aki közvetlen neveli,
és tudomásul kell venni, hogy minden ami körülötte történik, az biztos,
hogy azt mindenkinek el fogja mondani, ha kell, ha nem.
Meg kell tanulnunk, hogy ő előtte ne mondjunk, vagy cselekedjünk
olyat, amit ha másnak elmond, akkor az ne érintsen kellemetlenül minket.
Rendszeresen fog olyan típusú kérdéseket feltenni mindenkinek, amiknek a
válaszait össze fogja hasonlítani, és ez minden felnőtt számára idegesítő lehet.
Hisz valljuk be, őszintén, mi felnőttek megtanultuk már,
hogy ahányan vagyunk annyiféle szokásaink vannak,
és nem csinálunk belőle problémát, ha valaki másképp csinál valamit,
mint mi.
De egy kis gyermeknek, aki még csak most fedezi fel a világot maga körül,
annak érthetetlen és fura, hogy az egyik felnőtt valamit így csinál,
a másik meg úgy csinál.

Jelen esettünkben, a már külön élő szülőknek és új családjuknak,
ez elég nagy megpróbáltatást jelent, hogy rendszeresen, össze
vagyunk hasonlítva egy másik személyhez, akár a viselkedéseinket nézve,
akár cselekedeteinket nézve.
Nem szabad haragudni a gyermekre, ha esetleg egy dologban már
állást foglalt, és ezt a tudomásunkra hozza, hogy ki miért csinál
valamit jól - az ő kis elképzelése szerint.

/ Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy ha a gyermek, egy
témában, épp a másik szülőjével vagy annak új családjával ért egyet,
akkor ne nehezteljünk sem a gyermekre, sem a másik szülőre vagy
annak új családjára, amiért ott, mások a szokások,
és az nem egyezik a mi elveinkkel.
Pláne ne tegyünk erre negatív véleményt a gyermeknek, mert az csak
nekünk fog később kellemetlen lenni.
Akár mennyire is nem tetszik a dolog, akkor is tanuljuk meg,
hogy a gyermeknek mind a két szülője és új családja fontos,
és nem szabad a gyermek érzelmeit befolyásolni, negatív jelzőkkel
illetni a többi embert aki az ő életében sokat számít.
Hisz mindenkinek rosszul esik, ha negatívan beszélnek róla.
Hagyjuk meg a gyermeknek, hogy olyan érzései legyenek
a felnőttekkel szemben, akik a mindennapi életében részt vesznek,
amilyeneket ő saját maga érez.
Joga van hozzá. /

Nekünk pedig, az ő általa feltett kérdéseire, olyan válaszokat kell adni,
ami tény, hogy az igazságot képezi, de azért valahogy rá kell vezetni,
hogy az emberek nem egyformák és sok mindent másképp csinálnak.
Persze nem túl bonyolultan, mert akkor nem fogja megérteni,
hogy ez miért van így.

Új családtag

Attól függően, hogy a családi közösség felbomlása óta
mennyi idő telt el, vagyis a gyermek mennyi ideje
él úgy, hogy hol csak az egyik szülővel van, hol csak a
másik szülővel van, befolyásolja azt, hogy mennyire fog nyitni,
kapcsolatot kialakítani más felnőttekkel, akik a szülei ismerősei.
Továbbá függ attól, hogy a gyermek hány éves, hogy milyen beállítottságú,
hogy mennyire viselte meg az anya elköltözése, hogy milyen
kapcsolat alakult ki a szüleivel ezen események után ... stb.

Amikor a szülő úgy dönt egy új kapcsolatánál, hogy elérkezettnek érzi
az időt, hogy a gyermekét bemutassa, akkor először az első
bemutatkozás vagyis inkább az első találkozás a gyermekkel
az új partnerünknek csak olyan "véletlen szerű"legyen,
de azért tartson annyi ideig, hogy látni lehessen a gyermek reakcióját
a szülő ismerőseivel való találkozásakor.
Erre rengeteg lehetőség van, és ez mindenkinél más és más.

Ha már megbizonyosodtunk abban, hogy a gyermekünk
jól érzi magát az új partnerünk társaságában, a sok közösen eltöltött idő során,
akkor megtehetjük az összeköltözést.
Biztos , hogy a gyermek ezer, meg ezer kérdést fog feltenni ezzel kapcsolatban,
de nem kell minden kérdésére konkrét választ adni ...
Felesleges olyan kérdés lavinát elindítani, amiből nehezen tudnánk kimászni.
Mindenki ismeri a saját gyermekét ahhoz, hogy a gyermeke által
feltett kérdéseire olyan válaszokat adjon,
amit fel tud dolgozni és megért a gyermeke.
Nem kell a lelki világát megzavarni, olyan válaszokkal, amik esetleg
fokoznák a bizonytalanságot benne.
Éreztetni kell a gyermekkel, hogy továbbra is fontos az életünkben,
de ne feledjük el, hogy nekünk - felnőtteknek, szülőknek - is csak
egy életünk van, és mi is szeretnénk BOLDOGOK lenni.
Csak akkor tudunk a mindennapi próbatételnek megfelelni,
kiegyensúlyozottnak, magabiztosnak lenni, ha oda figyelünk
a párkapcsolatunkra.

A gyermek számára az új családtag felkavaró élmény lesz,
és egy ideig az újdonság erejével fog hatni rá a változás, és
lesz reakciója, véleménye a másik szülőnek is , de
aztán majd megy minden a maga útján.

Ha mi jó példát mutatunk a gyermeknek, és összetartunk,
oda figyelünk egymásra, akkor biztosítani tudjuk, hogy a történtek
ellenére valamelyest korrigálni tudjuk a korábban szerzett rossz
élményeit.
Persze, azért azt nem szabad elfelejteni, hogy a vér szerinti szülő
helyére nem léphetünk a gyermeknél.
Tiszteletben kell tartani a gyermek érzelmeit a szülei iránt, és soha
sem szabad negatív véleményt mondanunk senkire.

Elképzelhető, hogy még az elején, - ezen esemény miatt,
a másik szülő érzelmei hatására -,
a gyermek majd mondani fog olyan dolgokat,
ami nem fogja a teljes valós igazságot tükrözni,
és számunkra felháborító lesz, hogy egy gyermeknek miért kell
olyan dolgokról beszélni, vagy mondani ami nem rá tartozik,
de az ilyen szituációkba ne keveredjünk bele, hanem hagyjuk,
hogy csak a vér szerinti szülő reagáljon rá,
és beszélje meg a gyermekkel a dolgot.
Ha nem értünk egyet a gyermek véleményével, vagy olyat mond,
ami nem a valóságot tükrözi, vagy olyat kérdez ami nem tartozik őrá,
akkor sem szabad a válaszunkkal becsapni vagy olyat mondani
ami amivel befolyásolnánk őt az érzelmét. Ilyenkor is a vér szerinti
szülőnek a feladata, hogy válaszoljon a gyermeknek.

Nekünk, mozaik szülőknek, arra kell törekednünk, hogy egy olyan
baráti viszony alakuljon ki a gyermek és mi közöttünk,
hogy elfogadjon minket a gyermek, megbízzon bennünk a gyermek,
szót fogadjon nekünk.
Nagy megpróbáltatás ez mindenkinek, és elég kitartó hosszú munka árán,
elérhetjük azt, hogy olyan életet éljünk, mozaik családként,
ahol mindenki boldog.
Előbb vagy utóbb a gyermek helyreteszi magában a dolgokat,
és ha még először esetleg távolság tartó is velünk - ami természetes,
hisz idő kell neki, hogy megismerjen minket, és mi is őt - egy idő után,
már minden a helyére kerül.
Ha látja, tapasztalja, a mi jóindulatunkat, őszinteségünket,
következetes nevelési módszerünket, kedvességünket és türelmünket iránta,
akkor elérhetjük, hogy megbízzon bennünk és érezni fogja,
hogy számíthat ránk.

Gyermeknevelés mindennapjai

Lehet, hogy egyes embereknek természetesnek tűnik ez a feladat,
de vannak akiknek komoly problémát okoz.
Ha a saját, vér szerinti gyermekünk neveléséről van szó, akkor
elvileg könnyebb a helyzet, mert tudjuk kinek a génjeit örökölhette
a gyermek. De ha nem a vér szerinti gyermek neveléséről van szó
akkor bizony már egy kicsit nehezebb a helyzet.

Segítségképp talán azt tudom javasolni, hogy gondoljunk bele
milyen nagy erőfeszítést igényel egy óvónőnek vagy egy tanárnak,
hogy a különböző nevelésű gyerekeket egyformán nevelje, tanítsa.
Minden gyermeket egy tematika szerint, ugyanarra,
legyen szó akár az illemről, a kötelesség tudatról, becsületességről,
szófogadásról, és még sorolhatnám mindazt a rengeteg dolgot,
ami egy óvónőnek vagy egy tanárnak a feladata.
Tiszteletben kell tartania az otthonról hozott szokásokat, de ennek ellenére
minden gyermeknek meg kell tanítani az általános alapszabályokat,
hogy be tudjon majd illeszkedni a felnőtt társadalomba.
A másik ami segítséget adhat, ha vissza emlékszünk arra,
hogy minket hogyan neveltek, mit volt szabad tenni és mit nem.

Elsősorban persze, beszéljük meg a párunkkal, mi az elképzelése, hogyan
gondolja a gyereknevelés elméletét, beszéljen a kialakult szokásaikról ha már
vannak ilyenek, akár a családot illetően akár a gyermeket illetően;
és mondjuk el mi is, hogy hogyan gondoljuk a gyereknevelését.
Mi az amit a párunk továbbra is szeretne csinálni a közös életünkben
és mi az amit ránk bíz.
A döntésünket persze tartsuk mindig szemelőt, sose feledjük el
miben állapodtunk meg, és ha a gyermek esetleg olyan kérdéseket tesz fel,
amiről mi tudjuk hogy nem a mi hatáskörünk válaszolni
- akár milyen okból kifolyólag - akkor nyugodtan
mondjuk meg a gyermeknek, hogy : " Kérdezd meg az apától . "

Tanuljuk meg, hogy nem kell minden kérdésükre teljesen őszintén válaszolni,
pláne ha annyira váratlan témájú kérdést tesznek fel, amiről esetleg még
mi magunk sem tudjuk az igazi választ ...
Vannak és lesznek olyan kérdések amikre a vér szerinti szülőnek kell válaszolni,
hisz ő tudja, ismeri igazából a gyermekét , és ha a jövőt egy megbeszélt
elképzelés szerint szeretné élni együtt a család, - vagyis igyekezni arra,
hogy függetlenül a kialakult helyzettől, a gyermek lelkivilága, igazság érzete,
érzelmeinek kialakulása befolyásolás mentes legyen -, akkor ragaszkodni kell
a megbeszéltekhez és mindig be kell tartani.

Egy biztos, ha mi, a felnőttek egy hullámhosszon vagyunk és sosem feledjük
el hogy mi a célunk - egy boldog mozaik családként élni - akkor biztos,
hogy könnyebben vesszük az elénk tárulkozó akadályokat, mint például
a gyermeknevelés.
A másik ami nagyon fontos, hogy a gyermek másolva tanul, és ha mitőlünk
azt látja, hogy egyformán viselkedünk vele szemben, megegyezik a nevelésünk,
tiszteletben tartjuk amit a másik felnőtt mond a gyereknek, akkor a gyerek is
könnyebben fogja elfogadni a felnőttek "tanításait,kéréseit" és nem fog a kis
fejecskéjében megfordulni, hogy hogyan játssza ki a szülőket.
Pl: ha gyermek szereti az édességet és ha tehetné amennyit lát addig enné,
és az egyik szülővel otthon van, tőle kér egy kis édességet és kap is annyit
amennyi a korának megfelelő, de persze ő többet szeretne
és amikor a másik szülő hazaér, tőle is kér - úgy hogy ne hallja a másik .
Ilyenkor a diplomatikusság elvét kell követni, vagyis ezt kell mondani:
" Megkérdezem az apát milyen édesség van itthon, és mennyit ehetsz,
mert én most jöttem haza és nem tudom hogy mennyit ettél. "
Ezek után, függetlenül attól, ehet-e vagy sem, a lényeg, hogy a gyerek
megtanulja, hogy: NEM lehet kijátszani a szüleit SOHA SEM !!!

Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha határozottak, kitartóak, összetartóak
vagyunk a párunkkal,és így jó példát mutatunk a gyermeknek,
megelőzve, elkerülve a későbbiekben esetlegesen felmerülő gondokat.

A nevelőszülővé válás

Ez is egy olyan folyamat, amire nehéz konkrét meghatározást adni,
mert mindenkinél mások a körülmények.
Nem mindegy, hogy hány éves a gyermek, milyen viszonyban áll az
szüleivel. Hogyan, milyen körülmények között ment el az anyja,
és ez milyen hatással van a gyermekre. Milyen szerepet töltenek be
a gyermeknél a közeli rokonok (nagyszülők, keresztszülők, nagybácsik,
nagynénik, stb.) tehát tud -e beszélni az érzelmeiről, problémáiról nekik,
találkozik-e velük viszonylag rendszeresen, mennyire részesei az életüknek.
Vagy miután az anya elment, mindent az apa csinál egyedül,
és esetleg néha kér segítséget valamelyik rokontól.
Aztán az sem mindegy, hogy egyedüli a gyermek vagy vannak-e testvérei.

Miután ezekről a dolgokról kaptunk felvilágosítást, már valamelyest
könnyebb hogy, hogyan viszonyuljunk a gyermekhez.
Minden gyermeknek fontos a mindennapi életében,
hogy legyen egy olyan személy, aki a női szerepet mutatja neki.
Illetve, ebben az esettben mi, aki aztán a későbbiekben
a nevelő anyjuk leszünk a gyermeknek.
Ha pici a gyermek akkor talán könnyebb ezt a szerepet betölteni,
ha pedig nagyobb a gyermek, akkor próbáljunk vele olyan viszonyt
kialakítani amilyet ő szeretne. Lehet hogy a nagyobb gyermeknek
több idő szükséges, hogy magában érzelmileg elrendezze a dolgokat,
és elfogadja a helyzetet amiben élnie kell.
De ha segítünk neki, /figyelembe véve az ő közeledési tempóját felénk/,
akkor biztos, hogy valamelyest a lelkivilága kevésbé lesz sérült.
Kell, hogy érezze a gyermek, mi segíteni szeretnénk neki,
és megbízhat bennünk.

A lényeg, hogy mindig a párunkkal együtt működve neveljük a gyermeket, és tartsuk tiszteletben a gyermek érzelmeit. Igyekezzünk a lehető legtöbbet beszélgetni egymással, odafigyelni egymásra, hisz csak így lehet elérni, hogy egy boldog mozaik család legyünk.