A kezdetek ....

Mint már írtam, 2 és fél éve, hogy mozaik anyuként élek, vagyis
van már némi tapasztalatom, milyen is egy ilyen család élete.
Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a gyerekek
viszonylag még kicsik voltak. Az egyik már ovis volt,
a másik még az sem.
Ha belegondolunk ... mennyire rossz lehet, hogy olyan picin
ilyen élményben van részük....
Nagyon sajnáltam mindkét kicsit, és mivel nagyon szeretet hiányuk
volt, ( én meg alapból gyerekcentrikus vagyok) így nagyon hamar
kialakult egy erős szimpátia, főleg a kisebbikkel.
Rövid időn belül "anyának" szólítottak és úgy is éreznek irántam,
de ez, sok minden miatt alakult ki.

Részben azért, mert miután elment az anyjuk, sokáig nem jelentkezett,
nem is érdeklődött a gyerekei iránt az apánál.
Már kb. 3 hónapja egyedül nevelte a gyerekeket az apa, amikor
megismertem őket. 2-3 találkozás után észrevehető volt, hogy a
gyerekek mennyire elfogadtak és megszerettek. Annyira szükségük
volt az anyai szeretettre, és magára arra, hogy velük legyen,
velük éljen egy "anya" .
Tündéri kis gyermekek, akik élvezik, hogy valaki úgy foglalkozik
velük ahogy azt én teszem. Így megismerkedésünk után 2 hónappal
később összeköltöztünk. Közben aztán jelentkezett az anyjuk,
már csak azért is, mert a kisebbiket is be kellett íratni az oviba,
és mivel az anyjuk másik városba költözött a párjával,
ő úgy gondolta, hogy majd oda fogja járatni oviba, ahol ők laknak.
Ja, azért az tudni kell, hogy akkor már tartott a válásuk,
de mivel akkoriban még nem volt sem munkahelye (vagyis pénze)
az anyjuknak, sem az nem volt biztosítva, hova tudná elvinni a
gyerekeit, ezért aztán nem vitte magával őket.

A másik ok amiért ez kialakulhatott, az az, hogy az apjuk is úgy bánt velem,
és olyan életet éltünk, mintha mi "rendes" család lennénk.

De ez a mai napig is így van. Nálunk olyan a légkör mintha "rendes" család lennénk.

Így azok akik először láttak minket ( vagyis nem tudták, hogy én
nem a vér szerinti anyjuk vagyok a gyerekeknek) igazából fel
sem tűnt, észre sem vették .
Ami még inkább meglepő volt, az az, hogy akik ismerték a gyerekeket
és a régi családi életüket, azok igencsak elcsodálkoztak, azon,
hogy a két kis gyerkőc mennyire elfogadott engem,
és hogyan viszonyulnak hozzám, mit éreznek irántam,
mind a mai napig.

Most már ugye mind a két gyerkőc oviba jár .... a válás és a gyermek
elhelyezés még mindig nem realizálódott azóta sem, így a gyermekek
fejlődésére ez nem tesz jót.
Mivel mind két szülő ragaszkodik a gyerekekhez, ezért addig,
amíg nincs határozat ez ügyben, úgy állapodtak meg, hogy felváltva
vannak a gyerekek a szülőknél. Egyszer itt, egyszer ott.

Szegény gyerekek, egyedül az ovi ami biztos az életükben.
Nagyon sajnálom őket, és próbálok a lehetőségekhez képest
olyan életet biztosítani ami valamelyest enyhíti ezt a nagy
lelki traumát.
Rengeteg mindenen mentünk már keresztül de egy biztos hogy,
ha nem részesülhetnének olyan életben amilyet mi (az apjuk meg én)
megadunk nekik, akkor belegondolni sem merek milyenekké
válnának.
De mivel még nem tudjuk, hogy hova fogják elhelyezni őket, kihez,
addig is megpróbáljuk, hogy viszonylag "boldog" gyermekkoruk legyen.